A vese különprogramja

Az Új Germán Medicina® (Germán Gyógytudomány®) nemcsak a lélek, az agy és a szerv közötti kapcsolatot foglalja magába, hanem embriológiai-ontogenetikus magyarázata is van annak, amiért az egyes reléközpontok az agy egy bizonyos területén találhatók. A biológiai konfliktusok agyi lokalizációját mindig az agyunk azon régiójában találjuk, ami a viselkedésminta beprogramozódásakor, és betanulásakor kialakulóban volt.

rövid ismertető, Dr. med. Ryke Geerd Hamer 

Az Új Germán Medicina® (Germán Gyógytudomány®) nemcsak a lélek, az agy és a szerv közötti kapcsolatot foglalja magába, hanem embriológiai-ontogenetikus magyarázata is van annak, amiért az egyes reléközpontok az agy egy bizonyos területén találhatók. A biológiai konfliktusok agyi lokalizációját mindig az agyunk azon régiójában találjuk, ami a viselkedésminta beprogramozódásakor, és betanulásakor kialakulóban volt.

Amikor az „anya/gyerek magatartás” nálunk, emlősöknél beprogramozódott, éppen a kisagy fejlődött. Amikor a szexuális magatartás beprogramozódott, éppen a nagyagy fejlődött. Ennek alapján a biológiai konfliktusoknak megfelelő Hameri Gócokat (HG) is ezeken a helyeken találjuk az agyban. Ez azt jelenti, hogy minden konfliktustartalomhoz egy pontosan meghatározott rák és az agy egy pontosan meghatározott helye tartozik. Ezen túlmenően minden „betegségnek” biológiai értelme van.

A rákhoz vezető biológiai konfliktus mindig egy DHS (Dirk Hamer Szindróma), egy hirtelen, drámai hatású, hatalmas lelki traumát okozó érzelmi megrázkódtatás, konfliktus, ami az embert és az állatot, mint a derült égből a villámcsapás ér.
Az Új Germán Medicinában® az is lenyűgöző, hogy a CT felvételből nem csak a konfliktust, illetve a konfliktustartalmat tudjuk azonnal beazonosítani, hanem alapos nyomozó munkával megállapíthatjuk, hogy a konfliktus még aktív, vagy már a gyógyulási fázisban van-e. A rák addig nő, ameddig a konfliktus tart, és amint a konfliktus leáll, megkezdődik a gyógyulás az agyban és a szervben egyaránt.

Erre az egyszerű alapformulára, nevezetesen a „rák vastörvényére” vezethető vissza a rákok minden összefüggése.

Egyszerre tűnik túl egyszerűnek és túl bonyolultnak.

A természet törvényszerűségei mindkettőt jelentik egyszerre.

Az Új Germán Medicina® 5 Biológiai Természettörvényen alapul, és magába foglalja a teljes orvostudomány minden ún. betegségét.
Az egzisztenciális (lét-), vagy menekültségi-, ill. számkivetettségi konfliktusnál például a konfliktustartalom magába foglalja a „minden elveszett”, a „mintha szétbombáztak volna” érzést.

A konfliktus-aktív fázisban szolid tumor képződik a vesekelyhek és a tubulusok között.

Amikor fejlődéstörténetileg a számkivetettségi konfliktusra, mint az agytörzs által irányított, ősi archaikus konfliktusra tekintünk, a biológiai cél a konfliktus-aktív fázisban van, és aktív vízvisszatartást eredményez. Ez a vészfék vagy Biológiai Különprogram a drága vizet visszatartja a szervezetben, hogy a parton fenyegető kiszáradást minél tovább megakadályozza (az egyed egy szerencsétlen baleset során a vízből a szárazföldre vetődött). Ezt elérendő daganat, vesegyűjtő csatorna sejtszaporulat keletkezik a gyűjtőcsatornában. Ennek eredményeként a „kiválasztás-szűrő” csaknem eldugul, ill. megvastagodik azért, hogy a szervezet visszatartsa a vizet. Ezért alakul ki ödéma a vesegyűjtő csatorna karcinómánál.

Korábban a gyógyulási fázisban röntgen vizsgálattal vesetuberkulózist diagnosztizáltak, ami nem más, mint a vesemedencében ill. vesekelyhekben a mirigyállomány gócokban, durva hegek hátrahagyásával történő gyógyulása. Ez annyit jelent, hogy a szolid adenokarcinóma daganatokat a mikobaktériumok (tbc) elsajtosították, és az üregrendszeri tágulat (kavernák) által a vesekelyhek összecsomósodni látszanak. 

Amíg korábban azt hittük, hogy minden sejttöbbletet, vagyis daganatot el kell távolítani, vagy legalább kemoterápiával megmérgezni, addig azt az anyatermészet nemcsak, hogy a miénknél sokkal hatékonyabb sebészeti technikával, a mikobaktériumokkal intézte el, hanem ezt a sebészeti eszközt csak a gyógyulási fázisban alkalmazza (ld.: 4. biológiai természettörvény).

A gyógyulásnak ezt a módját nevezték eddig nefrózisnak, vagy nefrózis szindrómának. Az akadémikus orvoslás szemszögéből a nefrózis szindróma egy klinikai tünetegyüttes, melyről azt feltételezték, hogy az a glomerulus bazális membrán megváltozott áteresztőképességének  következménye mind a gyulladásos, mind a degeneratív vesebetegségek esetében.
Ezeknél a konfliktusoknál természetüknél fogva gyakran recidíva (kiújulás) alakul ki, és újra megoldási fázisok következnek, ekkor a nefrózis szindróma krónikusnak számít.

Az Új Germán Medicina® szerint a vese gyűjtőcsatorna karcinóma gyógyulási fázisa és a tuberkulotikus folyamat területén keletkező sebváladék fehérjevesztést eredményez. Ugyanúgy, ahogy az emlőmirigy ráknál, a karcinóma elsajtosodásánál is nagyon sok sebváladék képződik gyógyulási fázisban a vesemedencében. A terápia abban áll, hogy a hipoproteinémiát (lecsökkent szérumfehérje szint) albumin infúzióval pótoljuk, amíg a gyógyulási fázis ténylegesen befejeződik. Természetesen, ha a páciens sok tojásfehérjét tud enni, szükségtelen a fehérje infúzió.

A kísérő tünetek, az erős verejtékezés (éjszakai izzadás) többnyire kevés gondot okoznak, vagy legalábbis kevésbé megterhelőek, ha a páciens azt megelőzően tudja, és lelkileg fel tud rá készülni.  Ám ha felkészületlenül éri, gyakran pánikba esik.

A nefrózis vagy nefrózis szindróma alapjában véve nem betegség, annak ellenére, hogy régen csaknem mindig halálhoz vezetett.

A korábbi orvostudomány fogalmai szerint az ún. urémia, ahogy az ún. „salakanyagok” felhalmozódását nevezzük, abból ered, hogy a veseanyagcsere megbomlik, elégtelenné válik, a fehérje-anyagcsere termékei, a maradék anyagok nem választódnak ki a vesén keresztül. Ezért beszéltünk vese leállásról, illetve urémiáról, amikor is mindkét vese felmondja a szolgálatot és dialízis nélkül az urémiának feltétlenül halált kell okoznia. Ezek a korábbi elképzelések hamisak voltak! (ld. vese gyűjtőcstorna-ca.)

A víz- vagy folyadék konfliktusnál (középagy) a konfliktus-aktív fázisban veseparenchyma nekrózist tapasztalhatunk, vagyis a veseszövetek elhalását. Ezzel együtt ebben a fázisban mindig megemelkedik a vérnyomás, azért, hogy a nekrózis miatt képződött veseszövet hiányt kompenzálja működésében, és ezzel elegendő vizelet és karbamid választódjon ki. Ez annyit jelent, hogy amíg a konfliktus aktív, a vérnyomás emelkedett.

Tudjuk, hogy nem az elővese vagy ősvese, hanem az utóvese fejlődött a mai vesénkké. A folyadék konfliktus tehát először akkor jelent meg, amikor a biológiai őseink „a vízből a partra kerültek” („amikor kiemelkedtek a vízből”).

A legtöbb folyadékkonfliktus DHS-e teljesen kézzel fogható: túl sok víz, amitől nem tud megszabadulni, pl.: árvíz, „csaknem-vízbefúlás”, egy infúzió a kórházban, csőrepedés, vagy hasonló. Többnyire a probléma néhány hónapot követően tárgytalanná válik, és ezzel a konfliktus is megoldódik.

A gyógyulási fázisban a vese nekrózis helyén folyadékkal telt tok képződik, ezt nevezzük vese cisztának. A ciszta belsejében erőteljes sejtszaporulat következik be, amelynek végén - 9 hónap múlva – a folyadék helyett tömör sejtszövet épül, saját vérellátó rendszerrel. Addig a ciszta összenő a környezetével, ami később, a megszilárdulásakor leválik onnan.

Az akadémikus orvoslásban korábban „invazív daganatnövekedésként” értelmezték félre és ennek megfelelően alkalmazták az álterápiát – ahelyett, hogy egyszerűen nyugodtan kivárták volna, amíg a „daganat” spontán, magától feloldódik, és szép sima, kb. 1 cm vastag tömör tokot képez, a már szilárd cisztának. Az ún. megszilárdult veseciszta, amit ebben a fázisban nefroblasztómának neveznek, már a vese része, és szintén vizeletet termel. Ez azt jelenti, hogy a vese már sokkal jobban dolgozik, mint korábban.

A biológiai cél a gyógyulási fázisban van. A vese a megszilárdult és vizeletet termelő cisztával nagyobb teljesítményre képes, mint korábban. A gyógyulási fázis végén a vérnyomás újra normalizálódik.

Amennyiben az első 5-6 hónapban fedezik fel a cisztát, amikor az részben még folyékony, de részben már szilárd, az akadémikus orvoslás „Wilms-tumorként” diagnosztizálja, és mindig eltávolítják a vesével együtt. Ezért egyedül a „rosszindulatúság” rögeszméje a felelős. Egyszerűen csak 9 hónapig várni kell, és a megszilárdult cisztát csak akkor kell eltávolítani, ha olyan nagy, hogy mechanikai zavart okoz. Ekkor azonban elegendő csak a daganatot eltávolítani, anélkül, hogy az egész vesét kivennék.

A veseparenchyma nekrózis, illetve a képződő veseciszta gyógyulási fázisát, vagyis a folyadékkonfliktus gyógyulási fázisát korábban glomerulonephritisnek neveztük. Harcoltunk is ellene. Az Új Germán Medicina® óta tudjuk, hogy a gyógyulási fázis végén egy tömör veseciszta képződik, ami a továbbiakban vizeletet termel, és beilleszkedik a vese működésébe.
Azáltal, hogy a nekrózis miatt lecsökkent veseparenchyma újra feltöltődik, sőt jobban, mint korábban, feleslegessé válik a szervezet számára az addig szükségszerű hipertónia (magas vérnyomás).

A veseciszta sohasem az oka a vérnyomás emelkedésének, hanem az azt megelőző konfliktus aktív fázis okozza azt.

A vérnyomás emelkedése mindig egy folyadékkonfliktus konfliktusaktivitásának a jele, amit az akadémikus orvoslásban szükségszerűen velejáró magas vérnyomásként ismertünk meg. A konfliktus megoldáskor a vérnyomás azonnal lecsökken.

Ha a konfliktus-aktív fázisban a szükségszerűen velejáró magas vérnyomást gyógyszeresen próbálják csökkenteni, a természet ellen dolgoznak.

Eddig az volt a vélemény, hogy ezek a magas vérnyomásos eseteknek csupán 5 %-át tették ki, amíg a valóságban a veseartéria szűkületénél fellépő Goldblatt-hipertónia és a kardio- vagy artériás hipertóniák kivételével, valamennyi hipertónia vesefüggő, csak eddig nem ismertük fel. Sőt, az ingadozó vagy állandó magas vérnyomás esetében sincs minőségi különbség a hipertónia fajták között. A különbség abban áll, hogy néha a folyadékkonfliktus átmenetileg megoldódik (ekkor ingadozó magas vérnyomásnak nevezzük), más esetekben aktív marad (állandó magas vérnyomás).

A mellékvese kéreg nekrózis esetében (nagyagy-fehérállomány) a konfliktus tartalma a „Rossz útra tévedtünk”, „Rossz lóra tettünk”.

A konfliktus-aktív fázisban a nekrózis által a cortison termelés csökken, és ez – a szimpatikotónia ellenére – „rossz útra tévedtünk” érzés leállítja. Ebben az esetben is kicsit megemelkedik a vérnyomás.

A gyógyulási fázisban a nekrózisok cisztaképződéssel újra feltöltődnek, és egyidejűleg a mellékvese volumen is megnövekszik. Ez erősen megnövekedett cortison termeléssel jár együtt, ami lehetővé teszi a helyes irányba futást (pl. a falka után). A gyógyulási fázis végén (megszilárdult ciszták) a vérnyomás normalizálódik.

A vesemedence fekélyesedés (nagyagy) konfliktusának alapja attól függ, hogy nő vagy férfi a páciens.

• Nő esetében
  • „Nem képes a területet belülről határolni.” (hasonló az identitás konfliktushoz). Pl.: nem tudja, melyik véleményt kövesse.
• Férfinál:
  • „Nem képes a terület határait kijelölni.” (területjelölési konfliktus), az oldaliságnak is jelentősége van. (tapsteszt: ha a jobb kéz van felül jobbkezes, ha a bal van felül, balkezes).

A konfliktus aktív fázisban fekélyek keletkeznek a vesemedencében vagy a vesekelyhekben. Ha a kehelynyak is érintett, annak duzzanata miatt vizeletpangás jöhet létre, és ez vesekő képződéshez vezethet.

A gyógyulási fázisban a vesemedence és a vesekelyhek fekélyesedése vesemedence gyulladás kíséretében begyógyul.
A páciens vesegörcsöt kap. A konfliktus-aktív fázisban képződött vesekő kiszabadul az újra szabaddá vált kehelyből, a vesemedencébe kerül, majd az uréteren keresztül a hólyagba. Ezt a folyamatot nevezik vesegörcsnek.

Az embriológia vagy a fejlődéstörténet minden orvostudománynak az atyja. Csak ez tudja elárulni nekünk a rák, és minden ún. betegség / különprogram titkát.

A biológiai konfliktusaink magatartásprogramokhoz kapcsolódnak, amelyek évmilliók során programozódtak, és váltak betanulttá.

Fordította: Mészáros Zsuzsanna