Történelmi visszapillantás

Ahogyan a 

RÁK VASTÖRVÉNYE 
(az Új Medicina 1. biológiai természettörvénye)
megszületett

Dr. med. mag. Ryke Geerd Hamer
Rövid információ

Minden a saját hererákos „megbetegedésemmel” kezdődött 1979-ben, miután DIRK fiamat álmában az olasz V.E. Savoyai, trónörökös lelőtte, ill. egy lövéssel halálosan megsebesítette.  A fiam 1978. 12. 07-én, 4 hónappal a halálos lövések után halt meg. 
Ma már tudom, hogy akkoriban egy hererákkal járó veszteségi konfliktust szenvedtem el. Akkoriban még nem ismertem ezeket az összefüggéseket, hanem csak sejtettem, hogy a Dirk fiam halálát követő 2 hónappal később jelentkező hereduzzanatnak valamilyen köze lehet az ő halálához. Sem előtte, sem utána nem voltak komoly betegségeim és elhatároztam, hogy amint lehetőségem nyílik rá, kutatásokat végzek arról, hogy a többi hasonló rákos betegnek nem volt-e része hasonló szörnyűséges megrázkódtatásnak, mint nekem.

1978.12.07-én a karjaim között halt meg a Heidelbergi Sebészeti Egyetemi Klinikán. Ez volt életem legsötétebb napja. Az ember a lehető legnagyobb kétségbeesést élheti meg, ha elveszíti a fiát. És mindezt ellenséges orvosok és nővérek sorfala között. 

Megtudtam, hogy a klinika vezetője naponta háromszor beszélt telefonon a Savoyai család ügyvédjével. Mint dr. Röhl, urológus professzor elárulta nekem, hogy nagy valószínűséggel a telefonbeszélgetések eredményeképpen arra a meggyőződésre jutottak, hogy bizonyára jobb lenne, ha a fiú meghalna, mert az a Savoyai család számára előnyösebb lenne, mintha egy nyomorék ott lebegne egy életre a szemük előtt, amúgy pedig olcsóbban megúsznák és a hozzátartozókkal úgyis meg tudnak egyezni. A francia bíróságok jól végezték dolgukat (…) hisz időközben, 1991-ben a herceget 13 (!) évvel később, felmentették az engedély nélküli fegyvertartás vétke alól és ezt az ítéletet a legfelsőbb francia bíróság hátborzongató és embert megvető módon helyben hagyta.

A családom Rómában tartózkodott, én teljesen egyedül voltam. 

Nem csak az áldozat apja betegedett meg 1978.12.07-én (here)-rákban, aki elvesztette gyermekét, hanem egy másik apa is, a gyilkos édesapja, aki elvesztette nevét és becsületét. Ő csontsorvadást (=osteolysist) szenvedett el. 
Ő Umberto II, olasz király. 

Az önbecsülése teljesen összeomlott. Egy gyilkos apja lett, a Savoyai család becsületét pedig örökre meggyalázták. Umberto tálcán kínálja számunkra annak klasszikus bizonyítékát, hogy a konfliktus menete és a „betegség” lefolyása milyen pontosan megegyezik egymással. 

Amikor a Savoyai házban azt hitték, hogy képesek lesznek megakadályozni a tárgyalást és ezzel elkerülni a gyilkosság beismerő vallomását, (időközben felajánlottak nekem 2 millió német márkát a hallgatásomért), olyan mértékben nyugodott meg az exkirály, mint amennyire a konfliktus megoldódni látszott. Az egész ügyet a szőnyeg alá akarták söpörni. Mert ha nem lesz per és így nem hoznak ezzel kapcsolatos ítéletet, majd beszélnek még róla az emberek egy kicsit és előbb-utóbb megnyugszanak.      

Ám amikor a legfelsőbb francia bíróság, a Cour de Cassation 1982.05.18-án úgy döntött, hogy a herceg ellen a feltételezett gyilkossági vád miatti tárgyalást esküdtszék előtt lefolytatják, akkor Umberto drámai módon visszaesett a konfliktusba. Az önbecsülése teljesen összeomlott!

Később megpróbált visszatérni Rómába, ismét ott akart letelepedni, nem pedig meghalni – mint ahogyan azt a rossz nyelvek emlegették. Mert az olaszok felajánlották neki, hogy térjen vissza egyedül Olaszországba, de ő feltétlenül vissza szerette volna csempészni a fiát is. Ezt a gyilkost az olaszok azonban egyelőre nem akarták visszafogadni.

Végül az olasz nép többségét megnyerte magának a monarchista tulajdonában lévő újságok és havilapok „szegény királyról” szóló, sajnálkozó, igazi sajtókampánya által. Természetesen családostul várták őket vissza. Sőt, szégyentelenül még a monarchia visszaállítása is felvetődött. 
Az exkirály Genfben tartózkodott, a határtól egy lépésre.    

Ekkor 1983.03.02-án nyilvánosságra hoztam az ANSA bonni képviseletén keresztül Bastia legfelsőbb ügyészének közleményét, mely szerint az eddigi összes kiadott közlemény az exkirály fia elleni perről az első naptól kezdve korrumpált volt az európai királymaffia segítői, barátai és megvesztegetettei által. Ezt a hírt majdnem minden olasz napilap a címlapon közölte. Ebben a pillanatban a visszatérésükkel kapcsolatos addigi pozitív hangulat hirtelen teljesen megváltozott. Hirtelen túl jól emlékeztek a „gyilkosságra”, melyről az elmúlt időben egy szót sem ejtettek.

Umberto, az exkirály, aki szorgalmasan olvasta az újságokat, rájött hogy csöppnyi esélye sincs már arra, hogy visszatérjen Olaszországba a fiával. Feladta, vagyonát ráhagyta a fiára majd 10 nappal később meghalt. Megüzentem neki, hogy jobban tette volna, ha a meggyilkolt DIRK édesanyja lábai elé vetette volna magát, mintsem hogy újabb és újabb trükköket találjon ki az igazság elferdítésére. 
Umberto király betegségének lefolyása ezúttal pontosan az önleértékelési konfliktusának lefolyásával párhuzamosan zajlott le, egészen pontosan a RÁK VASTÖRVÉNYE SZERINT. 
Ma már tudom, hogy a saját (veszteségi) konfliktusomat, melyet a komoly lelkiismeretfurdalásom okozott, amiatt, hogy a fiamat nem helyeztettem át máshová abból az emberhez méltatlan Heidelbergi Egyetemi Klinikáról még időben, úgy oldottam meg, hogy intenzív beszélgetéseket folytattam a feleségemmel, aki egy tapasztalt, jóérzésű orvos volt. Akkoriban egyáltalán nem érdekelt, hogy meghalok-e vagy sem. Még akkor sem, amikor közölték velem a rákos diagnózist, minden éjjel DIRK fiammal álmodtam.  
Akkor megoperáltak, de ma már biztonsággal állíthatom, hogy miután már ismerem a RÁK VASTÖRVÉNYÉT, ezt nem tenném meg,.        
Akkor éreztem igazán indíttatást arra, hogy utánajárjak a rák keletkezése és a lelki okok összefüggéseinek, amikor 1981-ben egy bajor, a Müncheni Egyetemi Klinikához csatolt rákklinikán dolgoztam belgyógyász főorvosként. Amikor ott munkába álltam, nevetve súgták a hátam mögött: „Oda is való, már keres magának egy kis zugot a halálához.“
Kegyeletből ott (egy fél évig) békén hagytak. Semmi rosszat nem sejtettek. Ellenségeim csak akkor kapták fel a fejüket, amikor 1981. október 5-én  a RAI és a Bayerische TV-ben kihirdettem, hogy új rendszerbe foglaltam a rák keletkezését, lokalizációját és lefolyását. A keletkezési mechanizmusát DIRK-HAMER-SZINDRÓMÁNAK (DHS) neveztem el, mert ezt a rákkeletkezési mechanizmust fiam halála után saját magam fedeztem fel saját magamon! Ettől kezdve űzött vad lettem.      
Elsőként a klinika vezetője jött hozzám és azt mondta, hogy ezt a rendszert csak azért találtam ki, hogy bizonyítékot szerezzek arra, hogy a herceg az én betegségemért is felelős. Ő ezt így hallotta „egy müncheni úrtól“. Egyébként pedig két órás telefonbeszélgetést folytatott Mildred Scheel úrral (a Német Ráksegítő Egyesület elnöke), Krokowski professzorral (Kassel) és még több másik müncheni professzorral, akik egybehangzóan azt javasolták neki, hogy a Hamert minél előbb rúgja ki a klinikáról, mert „elbizonytalanítja a betegeket“. 
Választás elé állítottak, megkértek, hogy vonjam vissza állításaimat, mondjam azt, hogy tévedtem, ellenkező esetben azonnal mennem kell. Mentem. 

A bajor Rákklinikán végzett intenzív munkám alapján még biztosabb lettem abban, hogy minden rákos megbetegedést egy súlyos, lelki konfliktus okozta megrázkódtatás idéz elő. Persze nem akarom elhallgatni azt a tényt, hogy a rák keletkezésének rendszerét, sőt minden egyes betegség rendszerét külső segítséggel értettem meg.  

Ezért nem szégyellem a teljes igazsághoz hű történetet elmesélni erről, akkor sem, ha sokaknak ez „tudományosan megalapozatlannak“ tűnik. 
A RÁK VASTÖRVÉNYE DIRK fiam hagyatéka. Halálával nem csak ezen összefüggések felfedezésére ösztönzött, hanem – úgy gondolom -, hogy halálával saját maga sokkal inkább részt vett a felfedezésben, mint ahogy azt eddig el tudtuk volna képzelni. 

Az eset így történt: 
Amikor 1981. szeptemberében először hittem, hogy megtaláltam a rákból való kigyógyulásának kulcsát, mégpedig a DIRK-HAMER-SZINDRÓMÁT, elkezdtek remegni a lábaim. Olyan óriási felfedezésnek tartottam, hogy már én is elhittem.   

Azon az éjszakán volt egy álmom: DIRK fiam, akivel gyakran álmodtam és akivel álmomban mindent megbeszéltem, megjelent álmomban, mosolygott kedvesen ahogy általában szokott és azt mondta: “Geerd, az, amit felfedeztél az igaz, tökéletesen igaz, én mondhatom mert én már többet tudok mint te, ügyesen kitaláltad. Ez egy forradalmat fog kiváltani az orvostudományban. Az én saját felelősségemre nyilvánosságra hozhatod. De még tovább kell kutatnod. Még nem találtál rá mindenre, két fontos dolog még hiányzik.”

Felébredtem és minden egyes szavát jó alaposan az eszembe véstem. Most már megnyugodtam és ettől kezdve sziklaszilárd meggyőződésem volt arról, hogy a DIRK-HAMER-SZINDRÓMA megfelel a valóságnak. Idáig kb. 170 beteget vizsgáltam már meg.  

Felhívtam Oldenburg urat, a Bayerisches TV-társaságtól, aki korábban már 1978-ban készített velem egy riportot a müncheni orvoskongresszuson bemutatott Hamer-szike kapcsán. Eljött Oberaudorfba és készített egy rövid filmet, melyet 1981.10.04-én Bajorországban műsorra tűztek és ezzel egyidőben az olaszországi RAI TV is közvetített egy riportműsor keretében. 

Ettől kezdve rohamléptekben láttam neki további esetek vizsgálatának. Pontosan tudtam, hogy rövidesen el fognak tanácsolni a klinikától, mert az eredményeim homlokegyenest ellent mondtak az akadémikus orvostudománynak. 

Miután most már nem csak újabb eseteket tanulmányoztam, hanem a régieket újból és újból átnéztem és táblázatba foglaltam őket, hatalmas megállapításra jutottam: pld. a méhnyak-„rákot“, ill. fekélyt előidéző konfliktusnak mindig ugyanolyan az érzettartama, mégpedig szexuális.  
Ezzel szemben a mellráknak emberi érzettartama van, általában anya-gyerek konfliktus. A petefészek rák konfliktus pedig egy genitális-anális érzettartalommal bír.  

Ezek a felfedezések számomra logikusabbnak és értelmesebbnek tűntek, mint azt valaha is hittem volna, de ezek nem csak az jelenlegi orvostudománnyal álltak szemben, hanem az egész orvostudományt a feje tetejére állította, mert ez nem jelent mást, mint hogy a lélek határozza meg azt, hogy hol jelenik meg a rákos elváltozás!

Ekkor megint rogyadozni kezdtek a lábaim. Ez az egész ügy már háromszor akkora falatnak tűnt számomra, mint amivel meg tudok birkózni. 

Ezen az éjszakán megint álmodtam és ismét beszéltem DIRK fiammal. Megdicsért és azt mondta: “A mindenit, Geerd erre aztán nagyon gyorsan rájöttél, nagyon jól csináltad.” Aztán utánozhatatlan mosolyával ismét rám nézett és így szólt: “Most már csak egy valami hiányzik, akkor mindent megtaláltál. Még nem szabad abbahagynod. Tovább kell kutatnod, de Te egészen biztosan meg is fogod találni.”
Ugyanúgy felébredtem, egy ütésre megbizonyosodtam eredményeim helyességéről, majd lázasan kerestem tovább, vajon mire gondolhatott DIRK fiam. 
Minden soron következő esetet most már az ismert kritériumok alapján megvizsgáltam és megállapítottam, hogy mindegyik eset engem igazol. DIRK fiamnak tehát igaza volt. Az összes régebbi esetet ellenőriztem előlről és hátulról, elsősorban az „alvó karcinómákat“ vetten górcső alá, valamint a soron következő eseteket. 

A rákos folyamatok összefüggéseinek titka – és mint az elkövetkezőkben majd láthatjuk, az egész orvostudomány titka, és ezt már 1981 nyarán felfedeztem -, az „alvó karcinómák“ megértésében rejlik. „Ha kitaláljuk, hogy miért alszanak, felfedeztük a rák titkát.“

A kollégák homlokukra csaptak és azt mondták, hogy én egy idióta vagyok. Nem értették, hogy a Hamer a klinika összes osztályán kutat és „alvó karcinómák“ után kajtat és az azok közötti egyezőséget próbálja felfedezni.  

Megkezdődött a versenyfutás az órákért. Pontosan tudtam, hogy igen közel állok az eltiltáshoz és majd egyáltalán nem vizsgálhatok meg több beteget. Ezért az utolsó hétvégi ügyeletem során „kvázi éjjel-nappal“ vizsgáltam. 
De ekkor egy lélegzetelállító felismerés villant az agyamba: 
Azokban az esetekben, melyekben a beteg életben maradt, a konfliktus mindig megoldódott; viszont azoknak a konfliktusa, akik meghaltak vagy akik éppen a halál-közeli állapotban voltak, a konfliktus még aktív volt. 

Már hozzászoktam ahhoz, hogy amikor kollégáimmal meg akartam osztani felfedezéseimet, egész egyszerűen őrültségnek tartották azokat és nem is óhajtottak többet tudni róla. Csakhogy ez a felfedezés nemhogy túl nagy falat volt számomra, hanem tízszeresen meghaladta az erőmet. Totális gyengeség lett úrrá rajtam és megint csak rogyadoztak a lábaim. Ebben az állapotban már alig vártam az elkövetkezendő éjszakát, amikor DIRK tanáromnak beszámolhattam a házi feladatomról. 

Ismét DIRK-ről álmodtam, ugyanolyan tisztán, mint legutóbb. Ekkor elámult a csodálattól, elismerően mosolygott és így szólt: Nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan rájössz. Igen, így van. Most már mindent megtaláltál. Semmi sem hiányzik. Pontosan ez a menete. Most már mindent egyben nyilvánosságra hozhatsz, megígérem neked, hogy nem fogsz nevetség tárgyává válni, mert ez az igazság!”

Amikor következő reggelen felébredtem és az álmot élesen láttam még magam előtt, minden kételyem azonnal eltűnt. DIRK fiamnak még mindig tudtam hinni és most hogy halott, még inkább tudok. 

Most már természetesen azonnali hatállyal elbocsátottak az állásomból, miután felismeréseimről beszámoltam a klinikai kollégáimnak (melyek ellen különben senki sem tudott ellenérvet felhozni), de erre egyébként már szeptemberben számítottam. Még az orvosi büfébe sem léphettem be többé, mert a főorvos az asszisztensek előtt egy velem történt beszélgetés során bevallotta, hogy talán mégis mindez igaz lehet amit mondtam és hogy akkor minden, amit eddig csináltak, rossz volt. Ezért „a főorvos elbizonytalanítása miatt” engem eltiltottak az orvosi büfé látogatásától.  

Sokaknak már akkor és még később is meséltem az álmaimról és mondtam nekik, hogy alapjában véve én DIRK fiamat tartom a RÁK VASTÖRVÉNYÉNE felfedezőjének. Mert elképzelhető, hogy előttem már mások is eljutottak eddig a lépcsőig, csak nem volt bátorságuk a további lépések megtételéhez. Ki tudja, belevágtam volna-e a folytatásba, ha DIRK fiam álmomban nem biztat, hogy folytassam, mert helyes úton járok és igazak a felfedezéseim.  

Ezért nem is szégyellem bevallani azt, hogy valójában hogy is történt mindez. Az igazságon sem az ún. „tudomány”, sem pedig az emberi érdem nem tud csorbítani.   

A dicsőség DIRK fiamat illeti meg, mert nemcsak az ő halála kényszerített arra, hogy a rák összefüggéseit felkutassam, hanem halála után is ő biztatott és közvetített. Ezért a rákról való felismeréseimet és az összefüggéseket DIRK fiam hagyatékának tekintem. És azt szeretném, ha ez így is maradna!

Kedves Olvasó, mindeddig valósághűen írtam le nektek a RÁK VASTÖRVÉNYÉNEK felfedezésének körülményeit.  

A DHS (DIRK-HAMER-SZINDRÓMA) az egész Germán ÚJ MEDICINA súly- és fordulópontja.

1. Minden rákos megbetegedést megelőz egy nagyon súlyos lelki megrázkódtatás, egy súlyosabb érzelmi konfliktus.
2. Az érzelmi konfliktus drámai hatású és nagyon heves lefolyású (a beteg lelkében).
3. Az érzelmi konfliktus általi megrázkódtatást az egyén mindig magányosan éli át.

Fontos tisztázni még, hogy a DHS másodpercében, az embert váratlanul és meglepetésszerűen, gyanútlanul, nem csak egy érzelmi trauma mint olyan éri, hanem ezzel egyidőben történik még egy-egy konkrét tartalommal bíró érzelmi trauma is!

Ha a „konfliktus” szót használjuk, azonnal hozzá kell tennünk, hogy nem az eddigi értelemben vett konfliktusokat értjük ez alatt, vagyis a pszichológiai konfliktusokat, hanem Biológiai Konfliktusokat. Ehhez hasonló konfliktusokat ember és állat, sőt hasonló módon a növény is át tud élni.  

Mi jellemzi a konfliktust (megütközést)?
Egy olyan élményt, mely kivált egy lelki traumát, mely az embert olyan felkészületlenül éri, hogy első körben nem is tud reagálni rá:

1. Ilyesmi még soha nem történt velem.
2. Ilyesmit álmodni se mertem volna.
3. Mintha villám csapott volna belém.
4. Teljesen ledermedtem.
5. Még a szívverésem is elállt.
6. Elakadt a szavam.

Még az is fontos, hogy nem feltétlenül az a „stressz tényező”, amit annak hiszünk, válthat ki egy DHS-t egy Biológiai Konfliktussal; tehát pld. egy ember halála vagy egy válás; vagy az a tény, hogy valaki alkoholista. Mindennek ugyanis feltétlenül „váratlanul” kell történnie, az információnak nem kell felkészületlenül érkeznie és nem is kell, hogy teljesen felfoghatatlan legyen. 

A RÁK VASTÖRVÉNYE azonban csak az Germán ÚJ MEDICINA felé vezető út első lépése volt, az első az 5 biológiai természettörvény közül.