5. biológiai természettörvény

Az 5. biológiai természettörvény a „kvintesszencia”

A „kvintesszencia” a lényeg megértésének törvénye, miszerint az összes ún. "betegség" a természet Értelmes Biológiai Különprogramjának (ÉBK) részét képezi, és ez fejlődéstörténet szempontjából értelmezhető. 

Amikor 1981-ben a „Rák vastörvényét” és „minden ÉBK lefolyásának két fázisú mivoltát” (feltéve, hogy megoldódik a konfliktus), felfedeztem, és 1981. októberében mindezt a Tübingeni Egyetemre benyújtottam habilitációra, azt hittem, hogy rájöttem a rák összefüggéseire.

Két évvel később, további kutatásaim során vettem észre, hogy nem csak a karcinómás megbetegedések, hanem minden egyéb ún. betegség menete is szemmel láthatóan megegyezik a biológiai természettörvények lefolyásával.  

1987-ben az embriológia alapjait és az emberi viselkedés kutatási eredményeit követve sikerült megtalálnom a harmadik és a negyedik természettörvényt. Meglepődve állapítottam meg, hogy az orvostudomány minden ún. megbetegedési folyamata világosan levezethető az eddigi 4 lefektetett természettörvény alapján és ez minden egyes esetben reprodukálható. Ez a biológiai nézet vezetett mondhatni szükségszerűen az alábbi igazán lélegzetelállító konzekvenciához:

Amikor az egyes csíralemezek ún. megbetegedéseit egyenként megvizsgáltam, azt állapítottam meg, hogy kell, hogy legyen mindennek biológiai értelme. Azt vettem észre, hogy az ún. betegségek nem a természet értelmetlen, felesleges hibáiként jelennek meg, melyeket le kell győzni, hanem minden egyes „megbetegedés” egy értelmes történés és mindez szabályszerűen rákényszerített arra, hogy minden egyes esetben feltegyem a kérdést:  
Mi által keletkezett az a „betegség”?
Mi a biológiai értelme?

Kiderült számomra, hogy sok „megbetegedés” esetén csak az embriológia szerint lehet kikövetkeztetni a biológiai értelmet.
Az is kiderült, hogy a biológiai értelem értelmezésébe bele kell vonnunk a biológiai-szociális összefüggéseket is.
Végül felmerült bennem a kérdés, hogy vajon az eddigi felfogásunk az ún. betegségekről a „betegség” fogalmával nem volt-e homlokegyenest téves, mivel hogy a „betegségek” biológiai értelméről fogalmunk sem volt.

Sikerült bebizonyítanom, hogy az ún. betegségek biológiai értelme csíralemezfüggő. Ez roppant fontos, sőt, az egész Germán Gyógytudomány megértésének gerincét képezi. Innen eredt számomra a „betegség” régi fogalmának teljesen új, nozografikus (nozográfia: a betegségek elnevezésének tudománya) értelmezése. Ebből kifolyólag a régi értelemben véve már nem is szabad betegségről beszélnünk, hanem a természetnek egy értelmes, speciális programjáról. 

A "különprogram" elindítója – a DHS is már annak az értelmes folyamatnak része, hogy bekapcsolja az Értelmes Biológiai Különprogramot (ÉBK).

Amióta a feltételezett „betegségeket” már nem „rosszindulatú dolognak”, a természet üzemzavarának vagy Isten csapásának gondoljuk, hanem a természet Értelmes Biológiai Különprogramjainak egyes fázisait értjük ez alatt, azóta a biológiai értelem, amit minden ÉBK tartalmaz, természetesen döntő jelentőséggel bír. 

Az ÉBK-nak tehát van egy értelmes biológiai célja, vagy másképpen: az ÉBK célja valami ÉRTELMES, vagy valamilyen értelemszerű, biológiailag szükséges dolog elérése. Ugyan a Biológiai Értelem, mint láthattuk, hol a konfliktus-aktív, hol pedig a konfliktus megoldását követő fázisban nyilvánul meg. Ebben az anyatermészet egész egyszerűen megengedte magának, hogy mindkettőt megvalósítsa, persze teljesen rendszerszerűen, különböző csíralemez-csoportosításban, pedig az ősagy-irányította szervek és a nagyagykéreg irányítása alatt álló szervek egyébként viselkedésükben homlokegyenest ellenkezőek: 

Az ősagy-irányította szervek a KA-fázisban sejtszaporodást, a nagyagykéreg irányította szervek pedig sejtsorvadást indukálnak a KA-fázisban. De a biológiai értelmüket tekintve nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az anyatermészet (lásd. gombák és mycobaktériumok) már a DHS-től számítva szem előtt tartja az MK-fázis kezdetét. Mert ugye a DHS-től számítva kezdenek el szaporodni a mycobaktériumok (TBC), melyek azonban csak a konfliktus megoldásától kezdve kerülnek bevetésre, ami azt jelenti, hogy mint már említettem, csak megfelelő mennyiségű mycobaktériumok kerülnek „előgyártásra”, amekkorára később a tumor elbontására szükség lesz. 

Például: ha az irigység érzetével lenyeltünk egy falatot - nehogy a konkurencia megszerezze -, és az a túlzott mérete miatt megakadt a bélben, úgy az egyén kólikát (hasfájást, bélpangást) kap.
Ezzel a kólikával együtt, és ez esetben ez maga a DHS, bekapcsol egy Értelmes Biológiai Különprogram, vagyis proximális (a száj felé haladó irányban) elkezd növekedni egy ún. bélrák. 
Ez gyors sejtszaporodást jelent (hagyományos orvoslás szerint: megnövekedett mitotikus aktivitás, malignus (rosszindulatú) tumorok)!
Ezzel egy időben, ugyanolyan gyorsasággal szaporodásnak indulnak a mycobaktériumok is (persze ha az egyén rendelkezik minimum ennek a fajtának csak egyikével).
Ennek biológiai értelme: A bélrák millió, különösen erős emésztőnedvet termelő „eldobható”, egyszer használatos sejtből áll. Szó szerint literszámra választódik ki az emésztőnedv, hogy a nagy falatot megeméssze, feldarabolja és egyszer csak elég kicsi lesz és átcsúszik. Ezzel megoldódik a konfliktus.   

Ettől a perctől kezdve az agy utasításai szerint dolgoznak a mycobaktériumok, de a saját több millió éves tapasztalat alapján tudva azt, hogy melyik „eldobható” sejtet szabad elsajtosítva elbontani és melyiket nem – és kizárólag az „eldobható sejteket” = a tumort bontják le. Mindez erős, tipikus éjszakai izzadás és előbb magas, majd később közepes testhőmérsékleten zajlik hajnal felé. Tehát egész egyszerűen csak az újonnan felszaporított sejtek sajtosodnak el, később pedig hegesedés marad hátra a helyén. 

A páciensnek ezentúl meg kell tanulnia ezt átvitt értelemben értelmezni. Mi az „ocsmány emészthetetlen konfliktus” miatt keletkezett „megemészthetetlen falatot” már nem egy táplálékfalatnak tekintjük, hanem „egy átvitt értelemben vett megemészthetetlen falatnak”. Tehát: egy házat, egy autót, egy örökséget, egy meghiúsult üzletet vagy egy elvesztett pert.

Biológiai-„archaikus” szempontból azonban még úgy reagálunk, mintha az egy emészthetetlen táplálékfalat lenne, mely számunkra az „ocsmány, emészthetetlen konfliktust” okozta.

Hasonló dolog történik a női mellben: (biológiai értelme a KA-fázisban van). Ha egy jobbkezes nő elszenved egy anya vagy gyermek iránt érzett "aggodalom, ill. gondoskodás-konfliktus"-t, nála a bal emlőben növekedik egy adenoid emlőmirigyrák, vagyis szaporodásnak indulnak az emlőmirigyszövetek.
A biológiai értelem egyértelműen az, hogy a csecsemőnek, melynek fejlődését most például egy baleset akadályozza, segítséget nyújtsunk és ez úgy valósulhat meg, ha több anyatejet kap.  
Az anya szervezete így igyekszik a keletkezett sérüléseket kiegyenlíteni. Amíg a konfliktus fennáll, növekszik az ún. emlőmirigyrák, ill. a tejtermelés folyamatos marad.
Csak a csecsemő rendbejövetelének pillanatától kezdve következik be a konfliktus megoldása, vagyis leáll az emlőmirigy burjánzása. Később ennek helyén hátra marad egy kaverna. Ez lehet egy egész, folyadékkal teli többé-kevésbé feltöltött üreg, de lehet egyfajta megritkított szövetrész is, mint a szivacs vagy a svájci sajt.

Az emlő minden esetben nagyjából visszanyeri eredeti formáját és mind funkcionális, mind az ez idő alatt fennálló, de a jövőbeni szoptatás tekintetében is teljes értékű és sértetlen marad. Ilyen folyamatok az ún. civilizált országokban a nőknél általában a szoptatási időn kívül indulnak el. Ha a civilizációban egy nő átél a szoptatási időn kívül egy anya vagy gyermek iránti "aggodalom, ill. gondozás-konfliktus"-t, úgy egy ilyen emlőmirigytumor elkezd növekedni és azt a célt imitálja, hogy a csecsemőnek több tejet kell adni, pedig a csecsemő ilyenkor többnyire már egy nagyobb gyermek. 

Más a helyzet a víz- és folyadékkonfliktusnál (nagyagy-mezoderma), itt a konfliktus-aktív fázisban a veseszövetekben nekrózist láthatunk és egyúttal mindig megemelkedik a vérnyomás is, ennek azonban az a biológiai értelme, hogy a nekrózis által képzett lyukat a veseszövetben funkcionálisan kompenzálja, hogy azután elegendő vizeletet tudjon kiválasztani. 

A konfliktus megoldást követő fázisban a vesenekrózisból elkezd nőni egy hólyaggal teli tok. Ezt vesecisztának nevezzük. A ciszta belsejében ilyenkor fokozódik a sejtburjánzás, majd a végén 9 hónap múlva a folyadék helyén szilárd, saját vérérrendszerrel rendelkező sejtszövet épül fel.

A ciszta ilyenkor „belenő” a környező szövetekbe, de később amikor már megszilárdul, magától leválik onnan. A biológiai értelem itt a MK-fázisban, vagyis a maradandó parenchymás és funkcionális fokozásban nyilvánul meg.

Hogy ezt itt az anyatermészet miért éppen így oldja meg, azt még nem tudhatjuk. Lehetséges, hogy a maradandóra tervezett valós parenchymás és funkcionális szervi megnagyobbítást nem tudja „azonnal” véghez vinni – mint ahogy teszi azt az „eldobható” gyors mitózisos sejtek esetében, mert az ott úgysem olyan életbevágóan fontos. Ezeket a sejteket rövid időre tervezte és később úgyis elbontásra kerülnek.

A nagyagykéreg irányította karcinómák biológiai értelme szintén a KA-fázisban van, de míg az ősagy által vezérelt szervek esetében a parancs ebben a fázisban sejtszaporulat, itt épp az ellenkezője: sejtsorvadás a laphám nyálkahártyában (fekély), mely a gyógyulási fázisban ismét felépül.      

De mivel eddig erről senki semmit sem tudott, az MK-fázis nekrózis vagy fekélyek helyreállítási vagy az újrafeltöltési folyamatait ráknak vagy szarkómának is nevezték, mert hát nagyszámú és nagy sejtmagú – persze a gyógyulás érdekében történő - sejtszaporulatot (mitózis) találtak. Így már érthető, hogy azért nem tudtuk megérteni eddig a rák keletkezését, mert nem értettük az összefüggéseket és főleg a biológiai konfliktusprogramjaink fejlődéstörténeti keletkezésének mechanizmusát.

A ”La medicina sagrada” (ahogy a spanyolok mondják: a Szent Orvostudomány) mindent a feje tetejére állított, és a tényeket kivéve már semmi sem igaz. 

Nemcsak az Értelmes Biológiai Különprogramoknak van saját biológiai értelmük. Az ilyen ÉBK-k skizofrén konstellációjából adódó kombinációinál egészen más, különleges biológiai értelmet találunk, itt kvázi egy „felsőbb értelem” nyilvánul meg.

Ezen semmi esetre sem valamilyen transzcendentális, világnézeti vagy spirituális dolgot kell értenünk, hanem azt a tényt, hogy az anyatermészetnek ezek szerint arra is nyílik lehetősége, ill. gyakorlatot szerzett abban, hogy a látszólag kilátástalan helyzetekben (pl. pszichózisban) egyben új dimenziókat nyisson meg, melyekkel az egyén mégis kap egy esélyt a nehéz szituációk megoldására. A Germán Gyógytudomány itt is az értelmes terápiás kezelés új dimenzióját nyitja meg.

A Germán Gyógytudomány az 5. biológiai természettörvénnyel lett teljes.

Ez a quinta essencia, a „kvintesszencia”, vagyis a lényeg.

Mi emberek minden szerénység nélkül most első ízben láthatjuk, sőt megérthetjük, hogy nemcsak a természet, hanem a természet minden egyes folyamatának értelme van éspedig mindent egybevéve. És hogy az eddig „betegségeknek” nevezett folyamatokat nem valamiféle értelmetlen zavar okozott, melyet a bűvészinasoknak kellett helyrehozniuk, hanem álmélkodva vesszük tudomásul, hogy semmi sem volt értelmetlen, rosszindulatú vagy beteges.

<<< 4. biológiai természettörvény