Neurodermatitis- és a reprodukálható okai

Rövid információ - Dr. med. Ryke Geerd Hamer

A fájdalom egy különösen nehéz fejezet.

Különböző fájdalom minőségek léteznek. Érzékelünk fájdalmat a konfliktus-aktív fázisban, mint például az angina pectoris vagy a gyomorfekély esetében, a gyógyulási, ill. megoldási fázisban pedig a duzzanat, az ödéma, de még a hegesedés is eredményez fájdalmat.

A konfliktus-aktív fázisban jelentkező fájdalom, mint például az angina pectoris azonnal eltűnik a konfliktus megoldásával. Ezeket a fájdalmakat pszichikailag is meg tudjuk oldani, ha akarjuk (mindig feltéve, hogy nem volt aktív 9 hónapnál tovább).

Ezzel szemben a gyógyulási fázis fájdalmai, amelyek alapjában véve pozitívak, csak úgy mehetnek végbe hatásosan, ha a páciens megérti az összefüggéseket úgy, hogy ráhangolódik a fájdalomra, mint egy olyan igazi nagy munkára, amit teljesítenie kell. Elvileg mind az embereknél, mind az állatoknál van biológiai értelme a fájdalomnak. Mégpedig az, hogy az egész szervezetet és a szervet nyugalomba hozzák, hogy a gyógyulás optimálisan bekövetkezhessen.

Vegyük példaként a csontgyógyulást, aminél a csonthártya (periosteum) feszülése a megoldási fázisban erős fájdalmakat okoz. Ezek a fájdalmak rendszeresen a csonthártya feszülésénél keletkeznek, amikor a csontgyógyulás során a megoldási fázisban ödéma keletkezik. Ez jó jel és egy fontos folyamat a csontok biológiai gyógyulásánál, mert ezek a fájdalmak az egyént arra kényszerítik, hogy nyugalmi állapotba hozza azt a csontrészt, amelynél a terhelés vagy funkció-igénybevétel esetén fennállna a törés veszélye.

Fontos, hogy a páciens megértse: a csontfájdalom elvileg jó, mert az a gyógyulás biztos jele.

A májtok feszülése a máj duzzanata alatt a gyógyulási fázisban fájdalmas, a húgyhólyag, a húgycső és a vesemedence fekélyesedésének gyógyulása úgyszintén, vagy pedig a mell fájdalmas húzódását okozótejvezetékek fekélyesedésének gyógyulása szemben az adenoid mammacarcinomával, ami csak a gyógyulási fázis legvégén fáj a hegesedés és zsugorodás miatt. A nők ilyenkor a csomók helyén erős, késszúrásszerű fájdalomról panaszkodnak, ez az ún. hegesedési fájdalom. Ezek a bőrben előforduló, kisagy vezérelte mély fájdalmak, melyek az emberi szervezet egyéb irharétegeiben is előfordulnak. Az irharétegben keletkező fájdalom különösképpen erőteljes az övsömörnél a gyógyulási fázisban.

Itt még meg kell említenünk a késői gyógyulási fázisban fellépő hegfájdalmakat, például a „mellhártyarák", ami nem más, mint a mellhártya-folyadékgyülem kérgesedése a gyógyulás során, vagy pedig szintén a gyógyulási fázisban bekövetkező ascites után az elbontás során beinduló kérgesedést, amit pedighashártyaráknak neveznek. Hiszen a legtöbb rákot vagy az így elnevezett betegséget már csak a gyógyulási fázisban fedezik fel – ha egyáltalán felfedezik.

Maga a fogcsont(„rák") is csak a megoldást követően, a gyógyulási fázisban kezd fájni. A fogzománclyukak már a konfliktus-aktív fázisban érzékenységet okoznak a melegnél/hidegnél és az édes/savanyúnál stb.

A rheumánál, aminek okozója egy fájdalomokozás vagy a fájdalom elszenvedése során megélt brutális „elválasztás-konfliktus", hyperaesthesia (fokozott érzékenység) lép fel az érintett terület csonthártyájának területén, a gyógyulási fázisban érzéscsökkenés, az epileptoid krízisben folyamatos fájdalom, vagyis rheumatikus fájdalom következik be. Az eredeti csonthártya laphámrétege alsó és felső rétegből állt. Ez a fajta fájdalom a csonthártya alsó laphámrétegének különprogramja, és az „ősszáj-nyálkahártya séma" szerint zajlik.

A csonthártya felső rétegének beidegzése azonban a csont gyógyulási fázisban („önleértékelés-konfliktus") is okoz fájdalmakat, ez a különprogram a „kültakaró-séma" szerint zajlik.

A gyomorfekély és az epevezeték-fekélyesedésnél, amit a szenzoros kérgi központ vezérel, a konfliktus-aktív fázisban érzékelünk fájdalmat és görcsöt.

Az erős fájdalommal kísért köszvényroham mindig akkor lép fel, ha egyszerre fut egy aktívvesegyűjtőcsatorna-karcinóma különprogram, és mellette egy, már a megoldásban lévő „önleértékelés-konfliktus" (leukémia) különprogram.

Az említettekhez hozzátartozik még az epileptoid krízis is az ún. szívinfarktusnál (= koszorúérartéria-fekélyesedés újjáépítése), mert ebben a krízisben a páciens még egyszer rövid időn belül átéli az egész konfliktuseseményt, ettől van a szívinfarktusnál az erős angina pectoris fájdalom.

Az akadémikus orvostudományban mindig azt hittük, hogy a szívfájdalmat „kezelnünk" kell, a pácienst fájdalommentessé kell tennünk. Ez nagy tévedés volt. A páciens ugyan fájdalommentes lett, de emellett meghalt.

Nem tudtuk, hogy ennek az angina pectorisnak az epileptoid krízisben megvolt a túléléshez szükséges mindent eldöntő biológiai értelme. Mert az epileptoid krízis „szabályszerű lefutása" dönt az ödéma szabályszerű kiürítéséről is és ezzel a túlélésről is. A szívinfarktusnál a legtöbb haláleset ezalatt az epileptoid krízis alatt következik be.

(Ne tévesszük össze az angina pectoris fájdalommal, ami a DHS-sel, tehát a konfliktus-aktív fázis kezdetén áll be.)

Említést kell tennünk még a különféle fejfájásokról is, mint például a migrén vagy a rettegett trigeminus-fájdalom, amelyek csak a konfliktus feloldása után jelentkeznek. Tulajdonképpen minden fejfájásnak agyi duzzanat az előidézője. Mivel az ödéma alapvetően csak átmeneti jellegű, minden agyi és testi ödéma elvileg le is húzódik. A páciens az agyi túlnyomástól az ödéma visszahúzódása előtt viszont mégis meghalhat, például egy hosszan elhúzódó konfliktus vagy egy túl nagy konfliktusintenzitás miatt, de több egyidejűleg fennálló perifokális (a Hameri Góc körüli) ödéma összegződése, kedvezőtlen lokalizáció, valamint a konfliktusba való visszaesések miatt is. Haláleset ugyancsak előfordulhat egy generalizált „önleértékelés-konfliktus"-t követően, amikor a gyógyulási fázisban az egész agy (fehérállomány) ödémás, és vese-gyűjtőcsatorna szindrómában vagyunk.

Amikor egyszer egy Nyugatnémet egyetemen egy leukémiás páciensnél agyi CT-t kértem, az orvosok csóválták a fejüket, hogy mégis mit is akarok egy ilyen nem megszokott, felesleges vizsgálattal. Pedig egyetlen páciensnél sem mutatkozik olyan sok agyi tünet, mint éppen a leukémiásnál.

A Germán Gyógytudománnyal most pontosan megkülönböztethetjük, hogy a fájdalom az ún. betegség melyik fázisához tartozik, milyen minőségű, körülbelül milyen hosszan fog tartani stb. Az a tragikus, hogy a páciensnek többnyire csak akkor van fájdalma, amikor már a gyógyulási fázisban van.

A rettenetes fájdalmak közé tartozó csontfájdalom beállta mindig ennek a gyógyulási fázisnak a kezdetét jelzi, ez azonban időben rendszerint korlátozott.

Nagyon makacs tud lenni és emiatt a betegek a lelki gondozás magas művészetét kívánják meg! Minél jobban fel van készítve a páciens a csontgyógyulás fájdalmaira, annál könnyebben viseli el a fájdalmakat. Minél nagyobb a pánik, annál erősebbek a fájdalmak is.

Az a rossz, hogy a mostani orvostudományban minden páciens, akinek daganata és erős fájdalma van, morfiumot vagy morfiumhoz hasonló anyagot kap. Ez a morfium a mély vagotóniában már egy injekcióval halálos lehet. Félelmetes módon megváltozik az egész agyi áramlás és teljesen elveszi a páciens ítélőképességét. Innentől kezdve a bél is lebénul, a továbbiakban nem tud táplálékot feldolgozni. A páciens tehetetlen és nem veszi észre, hogy alapvetően „megölik", amikor is már a gyógyulási fázisban van, pedig a dolog természetes lefolyása mellett már néhány héten belül egészséges lehetett volna.

Mivel a fájdalom egy szubjektív dolog, a páciensek a morfium múló hatása alatt a fájdalmat többszörösen erősnek érzik, mint hogyha egyáltalán nem kaptak volna morfiumot. Tudvalévő, hogy ezért a morfiumadagot folyamatosan emelni kell. Emiatt a morfiumadagolás mindig zsákutca, a lassú gyilkolás módja.

Önökben felmerülhet az a kérdés, hogy vajon az orvosok ezt nem tudják? Persze, hogy tudják, de dogmatikus és kényelmes álláspontra helyezkednek: „A fájdalom a vég kezdete, tehát már nincs mit tenni, kezdjük el azonnal, hogy a folyamatot lerövidítsük." Egyszerűen dogmák alapján elvetik a rák természetes gyógyítási módját, hogy mindenkit abban a meggyőződésben tartsanak, hogy a rák egy biztos halállal végződő betegség, és hogy a gyámoltalan páciens pedig továbbra is manipulálható lehessen.

Hálás lesz a páciens, hogy megóvták a morfiumhaláltól, amikor utólag később visszatekintve szemléli fájdalmának relatív rövid idejét, mert a halál a gyógyulási fázisban a 2-3 héten keresztül adagolt Morfium, Fortral, Fentanyl, Valeron vagy Temgesic adagolásával biztosan beállt volna.

Kemóval lassíthatnak, megállíthatnak minden gyógyulási folyamatot, a fájdalmak, a gyógyulás értelmes tünetei ilyenkor természetesen eltűnnek, de a vélt siker csak a gyógyulás megakadályozása volt és történt ez az egész szervezet legsúlyosabb mérgezése által.

Az ősagy által irányított rákoknál a rákos növekedést a kemoterápia akár még fokozhatja is, mert a sejtméreg felerősíti a szimpatikotóniát. A nagyagy által irányított rákoknál a kemo alkalmazása teljesen értelmetlen, mert azáltal a mindenkori gyógyulás folyamata megszakad.

Az akadémikus orvostudomány eddig nem tudott különbséget tenni a különböző csíralemezekhez való hovatartozás között, mert egyébként egy onkológusnak már rég fel kellett volna tűnnie, hogy a kemóval csak a gyógyulási fázisban tud elérni bármilyen hatást – ha tud egyáltalán – az pedig a gyógyulás leállítása.

A sejtméreg-álterápiákkal az akadémikus orvostudomány ezekben a gyógyulási fázisokban igazságtalanul tüneti eredményeket könyvelt el magának, melyeket többféle végzetes hatással vásárol meg: az egyik, hogy a kemót állandóan folytatni kell a gyógyulási tünetek (fájdalmak) visszatérésének megelőzése érdekében, ami például egy csontráknál természetesen a csontvelő sorvadásához és a páciens biztos halálához vezet. A második még nagyobb veszély, hogy minden egyes kemósorozattal visszaszorítják az agyi ödémát és ezáltal veszélyes harmonikaeffektust provokálnak.

Ezzel az agysejtek szinapszisainak rugalmasságát radikálisan csökkentik, azok elszakadnak és ez a páciens citosztatikum által kiváltott apopletikus agyhalálához (stroke) vezethet.

A Germán Gyógytudomány rendszere szerint a terápia ezért mindenek előtt abból áll, hogy a páciensnek elmagyarázzuk az összefüggéseket, az ún. betegségének a keletkezését, és tisztázni kell a lefolyásmechanizmust. Ezután a páciensnek többé már nem kell pánikba esnie, mert ha a betegsége kezdetén (de még jobb, ha már a betegsége előtt) megértette a rendszert, teljes nyugalommal el tudja viselni az előre kiszámítható tüneteket és legfőképpen a gyógyulási fázis tüneteit.

Tudja, hogy minden egyes folyamat egy Értelmes Biológiai Különprogram része, amit az anyatermészet számunkra jólétünk érdekében létrehozott. Így már nagyon jól képes megérteni, hogy mi zajlik és minek kell végbe mennie, és azt is tudja, hogy a Germán Gyógytudománnyal a betegek 98%-a túléli a betegségét.

Fordította: Koszter Edit

A Germán Gyógytudomány 5 biológiai természeti törvényen alapuló rendszer az egész orvostudomány számára, semmi esetre sem a rák pszichológiai hipotézis-elmélete. Ez egy empirikus természettudomány, amelynek az alapja öt empirikusan felfedezett természeti törvény, amelyek a betegségek minden egyes esetében - legyen az ember vagy állat, növény vagy egysejtű megbetegedése - alkalmazhatóak, szigorúan természettudományos értelemben.

A Germán Gyógytudomány rájött, hogy abban az értelemben, ahogyan eddig hittük, egyáltalán nincsenek betegségek, hanem a tünetek, amelyeket eddig betegségeknek hívtunk, „a természet két fázisra bontott biológiai különprogramjai ", amelyekből az állítólagos betegség mindig csak egy fázist ábrázol.

A „hideg betegségeknél" a pácienseknek hideg tünetei voltak: hideg bőr, hideg kezek és lábak, súlycsökkenés, étvágytalanságban, elalvás,- és alvászavarban szenvedtek, tehát tartósan stresszes állapotban voltak, mint pl. a szívkoszorúér-szűkületnél (angina pectoris), a gyomorfekélynél, a ráknál, a motoros bénulásnál vagy a neurodermatitisnél. Ilyenkor génekre, stresszre, táplálkozásra, baktériumokra és autoimmun okokra tippeltünk.

A „forró betegségeknél" a páciensek lázasak, nagyon fáradtak, de jó étvágyúak voltak. Kb. ezer ún. betegséget véltünk ilyennek ismerni. Most mégis látjuk, hogy ez az egész nem stimmelt. A „hideg és forró" betegségek egyáltalán nem különálló betegségek voltak, hanem mindig csak az egyike a két fázisnak.

Mégpedig a hideg mindig a konfliktusnak az aktív fázisa, a forró a konfliktusnak a megoldási fázisa. Így eddig nemcsak hibásan láttuk az összes állítólagos „betegséget", hanem egyetlenegy ilyen vélt betegséget sem tudtunk okozatilag helyesen gyógyítani.

Minden egyes ún. betegség egy DHS-sel (Dirk Hamer Szindróma) kezdődik. Ez egy súlyos, akut-drámai és magányosan megélt konfliktusélménysokk, ami az egyént „váratlanul éri" .Ha egy ilyen hatalmas konfliktussokk ér minket, akkor a DHS pillanatában nemcsak maga a konfliktus marad meg, mint emlékkép, hanem abban a másodpercben képződik egy Hameri góc is, amely az agyban megjelöl egy bizonyos helyet és a rák vagy a rákkal egyenértékű betegségek (az összes többi ún. betegség értendő ezalatt) elhelyezkedését determinálja.

Minden konfliktus, ill. értelmes biológiai különprogram mindig egyszerre három síkon fut: ezek a lélek, az agy és a szervek. Mert egy konfliktussokk – amelyet biológiai konfliktusnak nevezünk – minden egyes specifikus fajtájáért az agyunknak egy egészen önálló területe és ezzel egyidejűleg egy egészen önálló szervterülete felelős. Az ember és az állat azonban a DHS pillanatában egyaránt észleli a DHS kísérő körülményeit, anélkül hogy ennek tudatában lenne. Minden, amit az egyén a DHS pillanatában optikailag, akusztikusan, az illat vagy tapintás alapján észlel, sőt, a konfliktus különböző ún. aspektusai is, beérkeznek a DHS pillanatában. Később, ha az egyén valamelyik kísérő körülmény egyikével találkozik, akkor az egész konfliktus ún. recidíva visszatérhet, vagyis kiújulhat. Ez azt jelenti, hogy az ember egy ilyen melléksínről mindig rákerül az egész sínre. Ebből alakult ki a sín elnevezés. Ezekből a kísérőkörülményekből jön létre később az allergia.

Az allergia abban a formában, ahogyan azt eddig elképzeltük, nem létezik. Minden allergia, amelyet az allergiatesztünkkel bizonyítani tudtunk, mindig a DHS-sel kapcsolatos „másodsín". Ezért kell az ún. allergiát teljesen másképp értelmeznünk.

A bal-és jobbkezesség megállapítása nélkül azonban a Germán Gyógytudományban nem tudunk dolgozni, ez azt jelenti, hogy a kisagytól kezdve a jobb- és balkezességnek is komoly jelentősége van. A legegyszerűbb módja ennek megállapítására a tapspróba. Mint a színházban való tapsolásnál, a felül lévő kezünk a vezető, ez dönti el a kezességet. A kérdés, hogy milyen módon érezzük a konfliktust (férfiasan vagy nőiesen) és hogy akkor hol csapódik be az agyba, az nemcsak az aktuális hormonhelyzettől függ (menopausa után, terhesség, fogamzásgátló tabletta), hanem a páciens kezűségétől is. Az agy és a szerv közötti kapcsolat minden esetben egyértelmű.

A Germán Gyógytudomány 3. biológiai természettörvénye, a tumorok és a rákkal egyenértékű betegségek ontogenetikus rendszere szerint a bőrnek két fajtája van, amelyek bár egymáson vannak, mégis egészen különböző szövettani sejtformációt mutatnak. A feladatuk is különböző, ebből kiindulva teljesen más agyi relé irányítja őket: az ún. corium (a bőr alsó része vagy irha) a verejték- és faggyúmirigyekkel, valamint a durva ingerek felismerésével együtt a kisagy vezérlése alatt áll, és ez a konfliktus-aktív fázisban (KA-fázis) sejtszaporulatot okoz.

A finom érzékenységű epidermist (bőr felhámja) a nagyagy irányítja és sejtvesztést okoz a konfliktus-aktív fázisban (KA-fázis).

A neurodermatitis az epidermis „betegsége". A bőr felhámjának van egy felső és egy alsó oldala. Az alsó oldala határos az irhával. A felső oldalát érzékeljük a bőr külső felületeként. A kültakaró bőr laphámsejtekből áll és a nagyagykéreg szenzoros kéregközpontja irányítja. Pszichésen mindig egy „elválasztás-konfliktus" áll fenn, vagyis az anyával, a családdal/nyájjal, barátokkal, sőt az állatokkal való testi kapcsolat megszakadásáról van szó. A különválás konfliktussokkjánál fekélyeket figyelünk meg a bőrben, amelyeket többnyire csak mikroszkopikusan lehet felismeri. Ezt a folyamatot egészen realisztikusan kell elképzelnünk, mintha az egyének valóban enyvvel lennének egymáshoz ragasztva és az elválasztásnál a külső bőr egy darabja kiszakadna. Ilyenkor azt érezhetjük, hogy ott a bőr már nem olyan bársonyosan puha. Ezt a „kórképet" nevezzük neurodermatitisnek (konfliktus-aktív).

Ebben a konfliktus-aktív fázisban laposan kiterjedő bőrfekélyek keletkeznek, amelyeket makroszkopikusan nem lehet látni. A bőr érzete durva, sápadt, rossz a véráramlása, hideg. Ezek a fekélyek csak egyike a tüneteknek. A másik tünet egy szenzoros bénulás. A bőr érzékenysége egyre jobban korlátozva van vagy teljesen megsemmisül, vagyis érzéketlen lesz, a páciens keveset vagy egyáltalán nem érez semmit. Ezenkívül rövid távú memóriazavarai vannak (az anyaállat nem ismeri fel a kölykét).

Az állatok világban az elválás nagy helyi értékkel bír, még az emberi agyban is elfoglalja a motorika négyszeres-ötszörös területét, mert az elválasztás az egyének egymás közötti szociális magatartását szabályozza.

A természetben a családdal/nyájjal való kapcsolat elveszítése többnyire halálos, ezért nagyon jelentős ez a konfliktus! A nyájtól külön vagy gyermekként az anyától elválasztva lenni tulajdonképpen a biztos halált jelenti. Ezért az egyén ezen a területen elviekben egyetlenegyszer sem engedhet meg magának hibát.

A fekélyek lokalizálása a konfliktus fajtájától, illetve a konfliktus tartalmától függ. A csecsemőink, akiket hirtelen leválasztanak az anyamellről (pl. nem szoptatják tovább), szinte mindannyian az arcukon keletkező neurodermatitisszel reagálnak, ha egy biológiai elválasztási konfliktusra kerül sor, mert ott az anyával való kapcsolat megszakad. A konfliktus megoldása utáni fázisban aztán gyakran ún. tejallergiátdiagnosztizálnak.

A kéz neurodermatitise azt jelenti, hogy az egyénnek az anya, a gyermek, a partner kicsúszik a kezei közül. A kar hajlati része, a lábak belső oldala, (a partneri) ölelésből való (intim) elválás.

Így a test minden egyes érintett részének mindig egy egészen speciális konfliktustartalma van.

Ettől elválni - a kéz, a kar és a láb külső oldalai, amelyek szándékos elválást, ezzel egyidejűleg védekezést jelentenek, tehát hogy az ember szeretné visszautasítani az ellenfelét.

Gyerekek, akik pl. bénulással jönnek a világra, az anyatestben egy súlyos DHS konfliktust szenvedtek el, amely a motorikus és a szenzoros központba csapódott be. A terhes anya mostanra a civilizációnkban messzemenően elveszítette az ösztöneit. Ha pl. gyanútlanul odaáll egy működő körfűrész mellé vagy akár még saját maga is fűrészel, nem is sejti, hogy a testében lévő gyermeke eközben iszonyatos pánikba kerül. Attól függően, hogy a magzat ennél a DHS- nél hogyan éli meg a biológiai konfliktust, a születés után motoros és szenzoros bénulást, vagy a kettő kombinációját látjuk, gyakran az ún. skizofrén konstellációt is. Itt fennáll a veszély, hogy a gyermek éveken keresztül ebben a konstellációban marad, mert pl. a szülők mit sem sejtve eltolják a babakocsit egy körfűrész mellett (recidívák). A skizofrén konstelláció itt azt jelenti, hogy a gyermek nagyagykérgében mind a bal, mind a jobb oldalon egy aktív Hameri góc van.

Egy másik példa: Ha egy gyerek a szülei válásakor az apa részéről szenved el egy „elválasztás-konfliktus"-t, mert a gyermeket az anyának ítélik, a konfliktus aktív-fázisban neurodermatitise és a megoldást követő fázisban epileptikus krízise és absence-je (rövid ideig tartó öntudathiány) lenne, ha ez a konfliktus sokáig aktív maradna. Az apát a gyermek többnyire partnernek érzi. Egy jobbkezes gyermek tehát az „elválasztás-konfliktus"-ra neurodermatitissel a teste jobb oldali felén reagálna, méghozzá ott, ahol a legtöbbet és a legtipikusabban érzi az apával való kapcsolatot, pl. a jobb kar belső oldalán és az arc jobb oldalán. De ha a gyermeket az anya betegsége miatt néhány hétre pl. a nagymamához vagy ismerősökhöz kellene vinni, akkor az anyától való „elválasztás-konfliktus"-t (DHS-t feltételezve) a szemben lévő nagyagyféltekén, vagyis az agy jobb oldalán,és a test bal felén szenvedné el és pillanatnyilag egy szenzoros-skizofrén konstellációban lenne. Ezenkívül a neurodermatitis a teste mindkét oldalán megjelenne.

Mindegy, hogy mennyi szenzoros és motoros konfliktusa van a gyermeknek az apa (partner) vagy az anya részéről, a jobbkezes gyermeknél ezek mindig a test jobb oldalán (az apa miatt) és a test bal oldalán (az anya miatt) következik be. Balkezes gyereknél minden pont fordítva lenne.

Ugyanakkor a skizofrén konstellációknak is megvan a maguk biológiai értelme. Még biztosan hosszú ideig el fog tartani, amíg részletesen minden egyes skizofrén konstellációnál annak biológiai értelmét valamelyest biztosan meg tudjuk határozni.

Itt nagyon lényeges: a skizofrén konstellációból kiindulva gyakorlatilag már szinte egyáltalán nem keletkezik több konfliktustömeg, ami az anyától és a társaktól (pl. apa) való elválás nagyon nagy jelentőségű! Ezenkívül megállítja a gyermek érzelmi érettség fejlődését. Ezáltal kialakul, hogy a gyermeket, aki az anyától és apától külön van, kivonják azon feladatok alól, amelyeket tőle nagyobb gyerekként elvárhatnának. „Kicsi" marad.

Ha a viszonyok a gyermek számára mégis előnyösen változnak (újra megtalálja az anyát és/vagy az apát), újra gyorsan be tudja hozni a lemaradását. A fejlődésben való késedelmet eddig részben „az agy szervi folyamatának" fogtuk fel, pl. kora gyermekkori agykárosodásnak. A Germán Gyógytudomány itt is tényeken alapuló világos magyarázatot ad nekünk: az egyén egyszerűen „jobb időkre" vár, amíg a konfliktusait meg tudja oldani.

A konfliktus megoldott fázisában a bőr vörös, forró, viszket és megduzzad („kültakaró séma"). Most kezdődik a nagy gyógyulás. Ezeket a megjelenési formákat vagy bőrön látható elváltozásokat nevezzük kiütésnek, bőrgyulladásnak, csalánkiütésnek, virágzó neurodermitisnek vagy ekcémának. A bőr „látszólag" beteg. Ezért a bőrgyógyászok az epidermis legtöbb bőrbetegségét eddig mindig csak a konfliktus megoldásától számították, a Germán Gyógytudomány ismeretének hiányában.

A valóságban azonban a fekélyek képződése előbb volt. Mivel hogy a konfliktus-aktív fázis sokáig tarthatott, ennek megfelelően valószínűleg a gyógyulási fázis is sokáig tart. Ehhez megint hozzátevődhetnek (észre nem vett) kiújulások, amelyek a gyógyulási folyamat megfelelő meghosszabbodásával új megoldást követő fázisokat eredményezhetnek (ún. lökések, schubok). A rövid távú emlékezetkiesés is benyúlik még ebbe a megoldási, ödémásodási fázisba (az agysejtek disszociálódása által).

Minden ún. „megbetegedés", amelynek konfliktusmegoldása van, van egy konfliktus aktív-fázisa is. És minden megoldást követő fázisnak van egy epileptikus vagy epileptoid krízise a vagotónia legmélyebb pontján, amennyiben nincs megszakítva egy konfliktus-aktív kiújulás által. Minden egyes biológiai különprogram epileptoid krízisének egészen specifikus fajtája és formája van. A motoros konfliktusnál ez pl. a tipikus epileptikus roham, a „birtok-konfliktus"-nál az ún. koszorúér-szívinfarktus.

Alapvetően azonban az egész orvostudomány összes betegségének (Értelmes Biológiai Különprogram) van egy epileptoid krízise.

Az epileptoid azt jelenti: az epilepsziához hasonló. Az epileptoid kríziseknél azonban nincsenek tónusos-klónusos görcsrohamok, hanem az epileptoid krízis pl. egy szenzoros „elválasztás-konfliktus" utáni gyógyulási fázisban jelentkezik egy absence, amely akár napokon keresztül is tarthat, anélkül hogy a páciensnek igazi kómája lenne.

A pikkelysömör is egy konfliktus-aktív „elválasztás-konfliktus" és egy megoldott „elválasztás-konfliktus" egyidejű fennállását jelzi, amelyek egyszerre egy vagy több bőrtelületet átfednek. Ezáltal létrejön a bőr hámlása (KA-fázis) vörös alapon (MK-fázis).

Az egész dermatológiának új irányt kell vennie, mivel eddig tulajdonképpen nem volt tudományos alapjuk, hanem többé-kevésbé csak egy tünetorientált szak volt. Emellett ráadásul a tünetek mindig rosszul lettek besorolva, mert a kiütés, ekcéma vagy a neurodermatitis gyógyulását vagy virágzását mindig sajátos „betegségeknek" vagy „betegség rosszabbodásnak" tekintettük, mialatt egy konfliktus-aktivitásnál fekélyesedéssel úgy hittük, hogy javulást látunk, ami azonban pont fordítva volt.

Az egyetemes orvoslás ezt eddig nem ismerte fel, és különösképpen nem, hogy az irha és a felhám, ami a sejtszaporulatot és a sejtvesztést illeti, egymással ellentétesen viselkednek a mindenkori konfliktus-aktív vagy megoldási fázisban.

Először a Germán Gyógytudományban leírt összefüggések hiányos megértése által egy bőrgyógyász eddig soha nem látott többet, csak a tüneti magatartást. A terápiája ezért mindig csak pusztán „tüneti" volt, vagyis kenőcsöket, hintőport, tinkturákat és legrosszabb esetben – messze az egészséges megoldástól – műtéteket alkalmaztak.

Fordította: Biczó Patrícia