Bélrák
Az Értelmes Biológiai Különprogram lefutása a bélrendszerben
(Vékonybél, vastagbél, szigma, végbél)
A bélrendszer belső csíralemez (entoderma) eredetű, irányítása az agytörzsben történik, és a konfliktus-aktív fázisban kompakt, adenoid sejttípusú daganatnövekedés figyelhető meg. Az agytörzs irányította adenokarcinómák mindig akkor keletkeznek, amikor egy falatot nem vagyunk képesek bekebelezni, lenyelni, megemészteni, vagy eltávolítani. Ezek a konfliktusok fejlődéstörténeti szempontból, mint ősi konfliktusok, az embereknél és az állatoknál tulajdonképpen analógiát mutatnak. Az állat ezeket a biológiai konfliktusokat legtöbbször még valóságosan megéli, érzi. Mi emberek azonban gyakran transzponáljuk (átültetjük), úgy szólván műveljük, termesztjük, azt is mondhatnánk, hogy már csaknem paranoid módon. Mert sok mindent, amit ha elveszítünk - egy csomag részvény, egy húszezer forintos bankjegy, vagy egy meghiúsult üzlet - biológiailag falat-konfliktusnak élünk meg. Természetes összefüggésben egy csomag papír teljesen értéktelen volna.
Az állatok számára egy falat, amit nem tudnak lenyelni, vagy megemészteni, az valóban egy darab táplálék. Pl.: Ha egy állat egyben mohón lenyel egy csontdarabot, a csontdarab keresztben megáll a bélrendszerében, és nem tud előre vagy hátra mozdulni – ez egy valóságos megemészthetetlen konfliktus. Az állat kólikában szenved. A kólikával, ami a DHS (konfliktus-sokk), elindul az Értelmes Biológiai Különprogram. Ez a különprogram gondoskodik arról, hogy ettől a falattól száj irányában (proximalis irányban, egy folyónál azt mondanánk, hogy a folyásiránnyal szemben) egy béldaganat növekedjen, egy karfiolszerűen növő kompakt daganat.
Amíg a konfliktus aktivitás tart, a daganat növekszik. Ezzel egyidejűleg, ugyanúgy szaporodnak amycobaktériumok (TBC-baktériumok) a vérben, amennyiben az egyén szervezetében rendelkezésre áll (a természetben magától értetődően rendelkezésre áll). Olyan mértékben fognak elszaporodni, amennyi a daganat lebontásához szükséges a megoldási fázisban.
A daganat, ami a falat előtt növekszik, gondoskodik arról, hogy nagy mennyiségű emésztőnedv termelődjön. Ez az emésztőnedv lebontja a falatot, mintha csak jégkocka oldódna a meleg vízben. Az emésztés addig folytatódik, amíg a csont elég kicsi lesz, hogy tovább haladhasson. Amikor a falat tovább halad, megtörténik a konfliktolízis (a konfliktus megoldása). A daganatnak már nincs funkciója, amycobaktériumok elsajtosítják, és az eltűnik. A konfliktustörténetnek ezzel vége.
Feltehetnénk a kérdést: Mit is jelent az, hogy rosszindulatú? A válasz: Nincs rosszindulatú! A természet mindent jóindulatúan tesz. Egyedül mi vagyunk „rosszindulatúan buták”. Mi tartjuk a mikroorganizmusokat ellenséges seregnek, amelyek ellen az immunrendszernek védekeznie kell. De ez nem így van. A mikróbák nem az ellenségeink, hanem a barátaink, a segítőink, amelyeket butaságból csaknem kiirtottunk.
Persze nálunk, embereknél ezek az emészthetetlen falatok már nem táplálék falatok, hanem például egy autó, egy ház, örökség, egy befuccsolt üzlet, egy elvesztett per, egy munkahely vagy hasonlók. De ősi biológiai alapokon ugyanúgy reagálunk, mintha ezek a dolgok még táplálékfalatok lennének, amelyek „emészthetetlen biológiai konfliktust” okoznak.
Pl. bélráknál:
- ocsmány, emészthetetlen harag (vastagbél),
- ocsmány, alattomos, aljas „szar-konfliktus” (végbél),
- vagy ocsmány, általános "szar-konfliktus" (szigma).
A páciensnek tudnia kell mindezt biológiai nyelvezetre áttenni.
A megértés érdekében szervi manifesztációk összességét az ősi konfliktusokhoz igazodva, fejlődéstörténetileg visszafelé kell nyomon követni.
Pl.: Amikor valakinek, aki már évek óta állandó számokkal lottózott, kihúzták a számait. Teljesen biztos volt benne, hogy megnyerte a lottó főnyereményt. Már meghívta minden barátját és rokonát. A végén kiderült: a lottózóban dolgozó hölgy „szívességből” átírt neki egy számot, mert tudja, hogy évek óta már ugyanazokkal a számokkal játszik.
Elképzelhetik: A páciens a falatot (30 000 márka) tulajdonképpen már bekebelezte, mert a saját szelvényét helyesen töltötte ki. A végén a falatot újra ki kell adnia.
A kutyát biztosan nem érdekli a 30 ezer márkás, megszagolgatná, és azt mondaná: „ez nem ér semmit”. De egy embernél, aki tudja, hogy mindenfélét megvehetne rajta, ez egy falat, és szájpadlás rákot okoz.
A kutya csak egy olyan valóságos falattól kaphatja meg, amit visszavesznek tőle.
Nem kell sok fantázia ahhoz, hogy ezt a lottónyereményt falatként fogjuk fel, ahogy azt teszi is az ember.
Vagy egy páciens "emészthetetlen-konfliktus"-t él át, mert egy falatot valójában már lenyelt, de azt nem tudja megemészteni. Pl.: Már megvásárolt egy házat, és egyszer csak megállapítják, hogy az adásvételi szerződés érvénytelen, az üzlet füstbe megy, és újra elveszíti a házat.
A páciensnek meg kell tanulnia megtalálni a DHS-t, annak időpontját, és az ahhoz tartozó konfliktustartalmat. Ezután kellemesen meglepődve látja, hogy teljesen nyilvánvaló rendszer rejlik benne, tehát egyáltalán nem kell többé pánikba esnie, mert saját maga láthatja és értheti nem csak az okokat, hanem a teljes folyamatot is. A hipotézismesék arról, hogy a ráksejtek a még soha meg nem figyelt útjukra kelnének a vérben, és vándorolnának, középkori dogmatizmus. Az, hogy pl. bélrák sejt, ami a bélben karfiolszerűen növekedő kompakt daganatot okoz, éppen a csontokba vándorolna, ahol a csontban elmésztelenedést okozna, egyszerűen őrültség.
Azok, amiket az orvostudomány metasztázisnak (áttétnek) tekint, új rákok, új biológiai konfliktus következtében, vagyis mindenekelőtt iatrogén (kórházi ártalom), vagyis az orvosok által kiváltott diagnózis-, vagy prognózis általi konfliktus. Még soha, egyetlen tudós sem tudott megfigyelni rákos beteg perifériás vérereiben ráksejtet. Azoknak ugyanis ilyenkor ott, a test végtagjai felé eső vérerekben kellene úszkálniuk.
Ha egy páciensnek azt mondják, hogy bélrákja van, és műteni kell, általában két új konfliktust szenved:
- mentális támadást a hasa ellen, amiért azt fel kell vágni (az ilyen biológiai konfliktus okozza a mesotheliomát, vagyis a peritoneum(hashártya)-karcinómát),
- és egy önálló májkarcinómát, mégpedig mindig jobb háti oldalon. Ez azt az ősi-biológiai félelmet fejezi ki, hogy nem tud több táplálék a bélen keresztül áthaladni, mert ott van a daganat. Ez szabályosan ősi félelem az éhezéstől, vagy egy ileus (bélelzáródás) általi éhezéstől, mert a páciens azt képzeli, hogy az étel nem tud már áthaladni.
Ha a diagnózis és a műtét időpontja között eltelik valamennyi idő, a sebész általában pontszerű „metasztázisokat" talál a hashártyán. Amennyiben a műtét közel van a májhoz, vagy a műtét után CT-t készíttetnek a májról, a májban kerek árnyékok lesznek láthatók. Egy ilyen pácienst általában inoperábilisnak, gyógyíthatatlannak tartják, reménytelen esetről beszélnek. Van erre elég példa. Ezzel szemben mi rendszerszerűen és biológiailag logikusan végig tudjuk követni azt, hogy a páciens iatrogén, a diagnózis és a műtétközlés utáni következménykonfliktust és megbetegedést szenvedett el. Korábban az emberek ezt a „metasztázis”-mesét elhitték.
Felesleges leírni azt, ami ma oly gyakori, vagyis hogy a sebészek, talán az összefüggésekkel kapcsolatos ismerethiányból, ezeket a májcsomókat kioperálják, és amennyit csak lehet lekaparnak a „peritoneális metasztázisokból”. Azt is hiábavaló elképzelni, hogy a beteg a műtétek után azt gondolja: „most már megszabadult a kínjaitól”. Az ascites (hasűri folyadékgyülem) a hasával szembeni támadási konfliktus megoldásának, és a gyógyulás kezdetének a jele. A sebészek és onkológusok ezt a vég kezdetének tekintik, mert egyikük sem ismeri a biológiai összefüggéseket.
Ettől kezdve az ördögi kör bezárult, amennyiben ez minden, amit a jövőben a belekkel tenni fogunk, a májkarcinóma recidívát (kiújulást) fog képezni.
Vitathatatlan tény, hogy egy második, vagy egy harmadik karcinómával állunk szemben, szemben ennek a ténynek az értékelésével.
Azt a kérdést fogjuk érinteni, hogy mi volt a daganatok értelme eredetileg, illetve még ma is.
A rákok vagy daganatok nem értelmetlenek, ellenkezőleg, nagyon is értelmesek. Amikor a falat már a gyomorban vagy a bélben van, vagyis már lenyeltük, de nem tudjuk megemészteni, mert túl nagy, akkor a szervezet óriási daganatot képez. Ez a daganat azonban nem értelmetlen, hanem emésztősejteket, bélsejteket, egyszeri használatra „eldobható sejteket” tartalmaz, és nagy mennyiségű emésztőnedvet termel, hogy a falat emészthetővé váljon. Pont úgy, ahogy az állatvilágban történik.
Az Germán Gyógytudomány® lefektette ezeknek az új ismereteknek az alapjait. Mi az értelme, mit kell tenni, pl.: abban az esetben, amikor valóban ileus (bélelzáródás) fenyeget, ahol magától értetődően profilaktikusan megoperálnák a beteget. És mi az, amit már nem kell megtenni, mert a konfliktus megoldás pillanatában a különprogram átkapcsol a megoldási fázisba.
Ekkor jönnek a mi derék mikróbáink, jelen esetben a mycobaktériumok (feltéve, ha azokat a DHS pillanatában antibiotikumokkal nem hatástalanítottuk a páciens szervezetében, mert utána már nem segítenek), és elsajtosítják a daganatot, ami esetenként vérzéssel jár. Ha 3 vagy 4 hónap múlva benézünk a belekbe, a daganatok helyén még látunk hegfoltot. Az anyatermészet maga távolította azt el sebészileg, azaz mikróbákkal. Ez a természet sebészete. Ha a páciensnek nincs mycobaktériuma, vele együtt meg kell fontolni, hogy egy kisebb béldaganatot egyáltalán megoperáljanak-e, ha biztosan tudják, hogy a hozzá tartozó konfliktust véglegesen megoldották.
A colititis ulcerosa mindig a laposan kiterjedő, reszorpciós tevékenységet végző colon (vastagbél) karcinóma megoldási fázisa. (A reszorpciós típusú sejtek felszívják a tápanyagokat a bélből és azokat a vér- és nyirokpályákba juttatják.) A colitis ulcerosa a kiújuló colon-tbc helytelen elnevezése, vagyis egy gyakori kiújuló konfliktus és annak tuberkulotikus gyógyulása. Ilyenkor mindig valamilyen megemészthetetlen falat-konfliktus áll fenn, mely során a páciens valamit nem tud felszívni (megemészteni). Az orvosok remissziónak, átmeneti enyhülésnek nevezik, a kiújuló konfliktus aktivitást, colititis ulcerosának pedig az esetleg azt követő megoldási fázis „betegségét”. Fellépő klinikai tünetek: hasmenés, véres széklet, nyálkahártya darabok a székletben, éjszakai izzadás, fáradtság – mindez jó étvágy kíséretében. Az a legjobb terápia, ha felismerjük a konfliktust és elkerüljük a visszaesést.
A colititis ulcerosa, a végbelet érintő tályognál az különleges, hogy itt a tömör, laposan kiterjedő, reszorpciót végző daganat a felső végbél laphámnyálkahártyája alatt növekszik. Érezhető, de nem látható. Ha ezután a végbélnyálkahártya alatt lévő daganat elsajtosodik, submucosus (nyálkahártya alatti) tályog alakul ki. Ezt a tályogot tekintik és nevezik ún. aranyérnek.
A vékonybél felső része (jejunum) valamint az alsó része (ileum), ill. ezek karcinómás elváltozásait az agytörzs irányítja, tehát a konfliktus alapja ebben az esetben „nem tudom megemészteni a falatot” (emészthetetlen düh), gyakran éhezési aspektussal kiegészülve.
Az ileum laposan növő daganata esetében a gyógyulási fázisban (Crohn-betegségnek is nevezik) vérző nyálkahártya darabok és nyálka lökődik le, és megemésztve a széklettel ürül.
A tényleges végbél-„karcinóma” a külső csíralemezhez tartozik (nagyagy), és a konfliktus-aktív fázisban nem daganatot képez, hanem fekélyesedést, ami ebben a fázisban soha nem vérzik, és görcsöket, fájdalmat sem okoz. A konfliktusmegoldást követően ezek a fekélyeket vírusok segítségével duzzanat kíséretében újra feltöltődnek. Ezt az újjáépítési folyamatot kíséri az ún. vastag, vérző aranyeres csomó, a hipesztézia (érzéscsökkenés) és fájdalom. Ezt általában „aranyeres” fájdalomként értelmezik félre. Különösen erős tünetek jelentkeznek szindróma esetében. (lsd. vese-gyűjtőcsatorna szindróma)
A végbélkarcinóma konfliktusa itt: női identitás konfliktus. Nem tudjuk, hová tartozunk, merre menjünk és milyen döntést hozzunk. Előfordulása:
- csak jobbkezes, vagy skizofrén konstellációban lévő nők esetében, vagy
- csak balkezes férfiaknál, vagy skizofrén konstellációban lévő férfiaknál.
Amíg az agytörzsi konfliktusoknál nincs szerepe a kezűségnek, a nagyagyi és kisagyi konfliktusoknál nagy jelentőséggel bír. Ugyanilyen fontos az aktuális hormonális állapot, mint menopausa, fogamzásgátló szedése stb.
Egy egyszerű tapsteszttel meg tudjuk állapítani a kezűséget: jobbkezeseknél taps közben a jobb kéz van felül, balkezeseknél fordítva. A balkezeseknél az agy ellenkező oldalát érinti a konfliktus, így az esetükben a végbél karcinóma helyett gyomor-, vagy epevezeték-fekélyesedés alakul ki.
Sok rákot először akkor fedeznek fel, amikor az már a megoldási fázisban van, mert a legtöbb panasz akkor jelentkezik. Ide tartoznak a bélrákok is, amelyeket sokszor először akkor ismernek fel, amikor vérezni kezdenek. Így az orvosok a gyógyulási tüneteket a rák tüneteinek tartják.
Most már könnyen megérthetjük, hogy miért nem érhetjük fel ésszel soha a rákok kialakulását, amíg nem értjük meg az összefüggést a biológiai konfliktusprogramok fejlődéstörténeti kialakulásában. Ezért jelentjük ki mindig tudatlanságból, hogy a rák „rosszindulatú”, értelmetlenül terjedő kontrollálatlan esemény, amit senki sem foghat fel.
Mindezek csupán a természet Értelmes Biológiai Különprogramjai, a Germán Gyógytudomány ötödik természettörvénye, a „a lényeg megértésének törvénye” szerint.
Fordította: Mészáros Zsuzsanna
Az adenokarcinóma kompakt sejttípusa
Rövid információ Dr. med. Ryke Geerd Hamer
A prosztata az agytörzs által irányított szervek közé tartozik, és a konfliktus-aktív fázisban adenokarcinóma típusú szolid tumort képez.
A konfliktus tartalma mindig valami csúnya, félig genitális konfliktus. Ez azt jelenti, hogy konfliktustartalom központja nem csak a genitális terület körül forog (valóságosan vagy átvitt értelemben) hanem a genitális tárgykör, mint kísérő háttérjelentkezik, ezért ez a konfliktus egyértelműen különbözik a szexuális konfliktusoktól. Néhány tipikus prosztata konfliktus példa:
- A kedvenc leány pereskedik az eltartásáért, vagy az örökség idő előtti kiadásáért.
- Az egyetlen leány rossz útra téved, és/vagy drogfüggő lett.
- Egy férfi „in flagranti” kapta a feleségét vagy a kedvesét egy fiatalabb szeretővel.
- A válásnál nagyon csúnya dolgok kerülnek napvilágra.
- Egy idősebb férfit elhagy a fiatalabb barátnője egy fiatal férfi kedvéért.
A konfliktus aktív fázisban adenoid sejttípusú szolid daganat képződik. Ugyanabban az ütemben szaporodni kezd a mikobaktériumok száma is, mint minden ősagy által irányított szerv esetében, annak ellenére, hogy a tulajdonképpeni feladataik csak a konfliktus megoldás utáni fázisban kezdődnek. Minél nagyobb a konfliktus, és minél hosszabb ideig tart, annál nagyobb lesz a tumor. Ezen kívül a vegetatív paraméterek, mint álmatlanság, étvágytalanság, súlyvesztés, stb., tapasztalhatók, de fájdalom, vagy egyéb panaszok nem, csupán vizelésnél (kb 10 %-ban) figyelhető meg elnyújtott vizelet ürülés (gyenge vizelet sugár), ha a prosztata nyomja a húgycsövet. A prosztata-karcinóma nem okoz fájdalmat sem az aktív, sem a gyógyulási fázisban.
A gyógyulási fázisban, a konfliktus megoldódása után, minden a visszájára fordul: a beteg újra jól alszik, visszatér az étvágya, és újra gyarapodik a súlya. A konfliktus aktív szakaszban aktívan szaporodó mikobaktériumok ekkor épp olyan számban állnak rendelkezésre, amennyi ahhoz kell, hogy le tudják bontani a daganatot. Ez a természet sebészete. A vizelet bűzössé és zavarossá válik (tuberkulotikus), néha kevés vér jelenhet meg. A beteg ágyba vizelhet, és nagyon fáradt. Láza lehet, nem ritkán 40 fok, de mindez ártalmatlan. A betegnek ilyenkor jól és fehérjében gazdagon kell táplálkoznia. Az is előfordulhat, hogy a gyógyulási duzzanat összenyomja a húgycsövet. Ebben az esetben tartós katétert kell felhelyezni, amíg a tuberkulotikus lebontás miatti vizeletürülési akadály megszűnik. Végül minden helyreáll.
A tuberkulotikus prosztata”gyógyulás” (-gyulladás), - esetleg átmeneti tartós katéter lehet szükséges, amíg a vizelet ürül. Nem eredményezhet impotenciát. A húgycsövön keresztüli ún. prosztata „gyalulás” azonban veszélyes, mert a beteg ténylegesen impotenssé válhat, vizeletürítési zavarai lehetnek (az idegek megsérülése miatt).
A mikobaktériumok hiánya sem lényeges az esetek 90 %-ában , kivéve, hogy a vizeletürítés a prosztata általános duzzanata miatt lelassulhat. A duzzanat lelohadása végén ebben az esetben is normálissá válik a folyamat. Az esetek 10 %-ában a sejtszaporulat összenyomja a húgycsövet, és ez a mikobaktériumok hiánya miatt nem tud lebomlani. Ebben az esetben fontolóra kell venni a műtétet.
Mindent összevetve a műtét csak az esetek 5 %-ánál válhat szükségessé, és ezt is csak azért, mert a folyamat nem a normál biológiai módon zajlik le, vagyis a konfliktus aktivitáskor nem áll rendelkezésre mikobaktérium.
A prosztata-karcinóma biológiai célja a konfliktus aktív szakaszban van, az alábbiak szerint:
A lecsökkent sperma mennyiség kompenzálása érdekében megnövekszik a prosztata váladék termelése. A konfliktus megoldása után (ami pl. az lehet, hogy a férfi visszahódítja a fiatal barátnőjét, vagy helyette egy új, fiatal barátnőt szerez) az ejakulátum újra a korábbi állapotnak megfelelő lesz, mivel újra csak a korábbi ejakulátum mennyiség szükséges. A kiegészítésül képződött sejtek (ún. prosztata tumor = prosztata hipertrófia = prosztata megnagyobbodás) fölöslegessé válik, és csak tuberkulotikus formában tud lebomlani.
Copyright by Dr. med. Ryke Geerd Hamer
Fordította: Mészáros Zsuzsanna
A Germán Gyógytudománnyal® kapcsolatos cikkek a germangyogytudomany.hu
oldalról lettek átvéve, a tulajdonos engedélyével.