Metasztázisok (áttétek)

<

A metasztázis egy újabb konfliktus okozta újabb rákos elváltozás

Rövid információ

Dr. med. Ryke Geerd Hamer

A rák alatt eredetileg egy igazi daganatot, erős sejtszaporulatot értettünk. Azt hitték, hogy a daganat sejtjei továbbúszkálnak és a test másik helyein testvérdaganatot képeznek. A valóságban ilyesmi nem létezik.

A nyugati orvostudomány ezt valahogy úgy képzelte el, hogy a testvérdaganat egy megvadult sejtből indul ki és az artériás vérárammal eljut egy másik szervhez, ott pedig újabb rákos daganatot, ún. „metasztázist” képez. Ez a lelketlen dogma további lelketlen dogmát szült, ugyanis ezt követte az a végzetes, időközben szintén dogmatikus elképzelés, hogy ez a megvadult sejt fokozatosan tovább nő, majd elkerülhetetlenül halálhoz vezet.

Rákos sejtek értelemszerűen csak az artériás vérben juthatnának el a távolabbi szervekhez, hisz a vénás érrendszer és a nyirokrendszer csak a szív felé vezet.

Az „áttét” diagnózis tehát azt a be nem bizonyított, téves hipotézist foglalja magába, miszerint a felfedezett másod- karcinóma az első karcinóma testvérdaganata. Alapjában véve nem vitás, hogy léteznek másod- vagy harmad-daganatok, viszont a vitatott tény értékelése és azok kapcsolódása annál inkább kérdéses.

Másod-karcinómán a Germán Gyógytudományban® azt értjük, hogy egy ember, pld. egy diagnózis során pánikba esik és akkor DHS-t kap, és ezzel együtt újabb biológiai konfliktus veszi kezdetét.

Ha száz emlőrákos tacskó szukánál és száz mamma-karcinómás nőnél tüdő CT-t készítünk, egyik csoportnál sem találunk a diagnózis napján tüdő csomókat. Két hónappal később, a diagnózisközlés brutalitásától függően azonban a nők nagy hányadánál láthatók a tüdőcsomók, a mirigyes karcinóma. Ellenben egyetlen tacskónál sem alakult ki másod-karcinóma, mert szerencsére nem értették meg a diagnózist és nem estek pánikba. 

Közismert tény, hogy az állatoknál nagyon ritka a következmény-rák. Esetleg csak az utolsó stádiumban, súlyos testi korlátozottság esetén szenvedhet el az állat egy önleértékelési konfliktust, kaphat „áttétet”, amikor már nem tud futni, gyengesége miatt nem tudja magát megvédeni. Az orvosok már rég elgondolkodhattak volna azon, hogy az állatoknál vajon miért csak elvétve találnak másod-daganatot.

A pácienseket a diagnózis- és prognózis-ijedtség után még különböző terápiás kínzásoknak is alávetik, és mindezt tetézhetik különféle társadalmi félelmek, pld. munkahely elvesztése, nyugdíjaztatás, anyagi problémák, stb. A beteg mindenütt hullajelöltnek érzi magát, akivel már nem is foglalkoznak igazán, hisz úgyis hamarosan meg fog halni. Még a kezüket sem szívesen fogják, attól félnek, hogy megfertőzik őket.

Ha egy ilyen drámai hatású konfliktus ér valakit, DHS-t kap és ezt magányosan éli meg, akkor abban a másodpercben képződik egy Hameri Góc az agyban. Minden egyes lelki traumát, megrázkódtatást okozó konfliktus élmény típushoz tartozik az agyban egy bizonyos irányító központ, és mindegyik konfliktus egy bizonyos szervi elváltozást idéz elő.  

Hameri Gócnak nevezzük az agynak azt a zónáját, régióját vagy helyét, ahová a DHS „becsapódott”. A DHS nem véletlenszerűen csapódik be az agy agyi terület valamelyik régiójába, hanem éppen abba a relébe, amely a konfliktus érzettartamához kapcsolódik. Ugyanabban a másodpercben elindul a relé által irányított szerv elváltozása. 

Ha a Hameri Góc intra- és perifokális ödémával ún. „térfoglaló folyamattá” válik, ez azt jelenti, hogy úgy szerez magának teret, hogy a környezetében lévő szöveteket megpróbálja elnyomni, vagy az agyi szöveteket imprimálja. A térfoglalásban segítséget nyújthat a két agykamra. Könnyen enged a nyomásnak, ha kipréselődik az agykamrából az agy gerincvelői folyadék és így a terjeszkedő Hameri Góc helyet kap.

A CT-felvételen nagyon könnyen felismerhető ez a térfoglaló, ödémás HG, különösen a nagyagyban, mert megtörik a szimmetria. Ettől függetlenül jól mérhető a sűrűség. Az ödémának kisebb a sűrűsége mint az agyszöveteké. Végül kontrasztanyaggal a mindig nagyobb anyagcserefolyamatos aktív Hameri Gócot könnyű kimutatni.

Már az 1. tanévben minden hallgató megtanulja azt, hogy az agysejtek a születés után már nem osztódnak, vagyis már nem képesek szaporodásra. „Szaporodásra” már csak az ún. agyi kötőszövet képes, az ún. gliasejt, mint ahogyan a szervezet egyéb területén is szaporodik a kötőszövet a hegképződéshez, a táplálék biztosításához, vagy a szövet támasztásához. Ezért azt mondjuk: a kötőszövet a testben és a gliasejt az agyban csak táplálási-, támasztási- és hegesedési funkciót lát el. Soha egyetlen agysejtet nem látunk tehát szaporodni és mégis minden nyugati orvos agydaganatokról beszél, sőt „agymetasztázisokról”.

Ma a legtöbb rákban szenvedő beteg a pánikfélelelembe hal bele! A teljesen felesleges és már-már büntetendő pánikkeltés okozói maguk az orvosok! Az iatrogén (orvos okozta) pánikkeltés a pesszimista előrejelzéseikkel majdnem mindig egy újabb biológiai konfliktust (DHS-t) idéznek elő. Ezeket a nyugati orvostudomány aztán „áttétnek” nevezi.

Példa:

Jobbkezes anya kap egy DHS-t, amikor a gyermeke megbetegedik.

Három havi kórházi ápolást követően a gyermek meggyógyul. Az édesanyánál találnak egy 1,5 cm nagyságú mellmirigy karcinómát (csomót) a bal emlőjében. Közlik vele, hogy amputálni kell a teljes emlőt, különben a rosszindulatú ráksejtek „szétszóródhatnak” a környezetben, sőt, a véráramban még messzebb is elúszhatnak és ún. „távolabbi metasztázist” is okozhatnak. Mindez elkerülendő minél előbb el kell kezdeni a kemoterápiát, hogy a rosszindulatú rákos sejteket megöljék.

A fiatal anyát a diagnózis megijeszti, a kilátásba helyezett beavatkozás, annak következményei és a jövendölés pld. a következő DHS-eket okozhatja:

1. Elcsúfítottság-érzet konfliktust, mely során a majdani emlő műtéti hegének környékén melanoma keletkezhet.
2. Önleértékelési konfliktust, ilyenkor a műtött emlő környékén bordaosteolysis keletkezik, (ott már nem érek semmit).
3. Támadás-konfliktust a megoperálandó bal mellüreg ellen, ez pedig pleura-mesotheliomát jelent a bal mellhártyában.
4. Halálfélelmi konfliktust, amikor a tüdőben kis apró csomók fejlődnek ki (adenocarcinoma).

Ezekhez a konfliktusokhoz tartozó szervi elváltozások egy részét már nagyon hamar észrevesszük: a melanomát és a tüdő nodulusokat és mivel a gyermek már meggyógyult, a „távoli metasztázist”, vagyis a konfliktusmegoldást követő Hameri Gócot a kisagyi lateralis területen. A bordaosteolysist és a pleura folyadékgyülemet azonban általában csak a gyógyulási fázisban veszik észre, amikor a konfliktus már megoldódott.

Mivel a vélt „metasztázis” egy része az egykori emlő közelében keletkezik, azt feltételezték eddig, hogy onnan egy rákos sejt valahogyan átvándorolt (hipotézis), hogy bizonyára az (artériás) vérárammal továbbúszott, egészen fel az agyig. Ezért nevezték ezt „távoli áttétnek”. Annak ellenére, hogy még soha senki nem látott semmilyen rákos sejtet az artériás vérben, ezt a hipotézist elfogadták és egyszerűen dogmatizálták.

Mindenekelőtt különös, hogy ezek a „rosszindulatú rákos sejtek” mindig kifejlesztenek egy bizonyos rákos fajtát és szövettani struktúrát, mégpedig mindig azt, ami megfelel az adott szervnek. A legtöbb esetben tehát útközben át kell esniük egy metamorfózison – így szól a további hipotézis. Már szinte saját aggyal kellene rendelkezniük, hogy tudják, hogy ott milyen típusú szövettani szerkezetet kell majd felépíteniük.

A nekrózisnál és a fekélyesedésnél azonban komoly problémába ütközünk: hogy indulhatnának ki innen „rosszindulatú sejtek”, ha a sejtsorvadásnál ilyenek nem is léteznek. Ezért mindig kerestek egy ősagyi csoporthoz tartozó „primer tumort”, mely ún. „primer gócként” szolgálhatott. Ezen kívül soha senkinek nem tűnt fel, hogy némely szerv nekrózisa vagy fekélyesedése (pld. gyomorfekély) először mindig „jóindulatú”, és később – szinte egy csapásra – lesz „rosszindulatú” a sejtszaporodás miatt (gyógyulási fázis). Vagy pedig a „jóindulatú”-nak nevezett csontosteolysis a hipotézis-hegyek szerint pld. nagyon „rosszindulatú” oszteoszarkómává válhat. 

Ehhez azonban a belső csíralemezből származó karcinómás sejtnek – még soha senki által nem látott – a csont felé vezető rövid útja során előre tudnia kéne, hogy hová fog érkezni és ezen rövid idő alatt át kéne alakulnia. Hirtelen átváltozása után már a középső csíralemezhez kellene tartoznia, így oszteoszarkómát képezve és fordítva. Így jutunk el a legkalandosabb dogmatikus rákos sejt metamorfózishoz.

Ha egyszer egy tüdő nodulus (csomó) „áttét” szövettani típusa, az adenocarcinoma megegyezik a vélt primer tumorral, pld. a vastagbél carcinomával, akkor máris egy „valódi metasztázisról” beszélnek, pedig ez a „metasztázis diagnózis” fennmaradó 90%-át teljesen abszurddá teszi. A hisztológusok ezzel nem törődnek, ők ezt így elfogadják és örülnek, ha néha találnak egyezőséget. Valójában mindez természetesen egy őrületes baromság és csak dogmatikus úton magyarázható.

Szintén megfelel a Rák Vastörvényének, hogy a középső csíralemezben a kötőszövetsejtek fokozott szaporodási képességgel rendelkeznek, mert ez szükséges a gyógyuláshoz. A kultúrában továbbra is képesek mitosisra. Ez olyan, mint amikor az autót nagy sebességnél üresjáratba tesszük és még mindig több száz métert tesz meg, annak ellenére, hogy a motor már nem is hajtja a kerekeket, egyedül a tömege hajtja.

Amióta ismerjük a Germán Új Medicinát® (Germán Gyógytudományt®), a három csíralemez függvényében a „rákok” teljesen más megvilágításba kerülnek, mert már nem minden sejtszaporulatot tekintünk daganatnak. Ezért a prognózisok is új dimenziót kapnak.

Az ún. hörgő „karcinómát”, mely tulajdonképpen a hörgő nyálkahártya fekélyesedése, régen „bronchialis karcinómának” (daganatnak) vélték. A valóságban ez nem más, mint egy atelectasis (tüdőelégtelenség, a tüdőalveolusok összeesése), a fekélyesedés gyógyulása - legalábbis átmenetileg. A gyógyulási fázisban a hörgőket a nyálkahártya duzzanata elnyomja, végül is ettől van az erős köhögés.

Az egész kísértetiesség csak akkor válik világossá, ha megértjük, hogy testünk egyazon részén mindig ugyanaz a szövettani szerkezet található. Ami tehát az agyban szaporodásra képes, az a glia, a kötőszövet, funkciójuk megegyezik testünk kötőszöveteinek funkciójával. Ezeket a világos színű, gliával sűrített Hameri Gócokat megszámlálhatatlan páciens szenvedésére tévesen agydaganatnak diagnosztizálták és kivágták, ezzel megcsonkítva őket (a legtöbb belehalt), pedig itt a szervezet a Hameri Gócokat éppen helyreállítja. Ez ijedtség, sőt agycsonkítások helyett örömre adhatna okot.

Ennek a orvostudományos és társadalmi embertelenség hátterének kárát azonban ma a szegény páciens látja.  

Ebből az a tanulság, hogy:

Amíg a diagnosztizáló kollégák megtagadják a Germán Új Medicina® (Germán Gyógytudomány®) alapjain nyugvó segítségüket a páciensek részére, kénytelen a páciens saját maga megtanulni és megérteni a rendszert.

Ha eztán közöljük a páciensekkel, hogy milyen betegségük van és az miből ered, akkor nem borzadnak el sem a diagnózistól, sem pedig az előrejelzésektől és nem kapnak következmény-konfliktust, ún. „metasztázist”. Mert ha a Germán Gyógytudomány® segítségével meg tudják érteni a testükben zajló folyamatok értelmét, a továbbiakban nem kell pánikba esniük attól az ijesztő mennyiségű érthetetlen, értelmetlen vagy megállíthatatlan folyamatok hipotézisétől és a természet Különprogramjait a legtöbb esetben túlélik.   

Mivel a természetben, a biológiában nem létezik „jó-„ vagy „rossz”indulat, a természet az emberi tudatot a számunkra érthetetlen vagy rossznak látszó dolgok, ill. folyamatok megértésére akarja irányítani, arra, hogy mindezeknek értelme, célja van és célirányosan egy probléma megoldására irányulnak. Ezért a mai orvostudományban, nem pedig a természetben kell keresnünk a problémát, mely valamit elfelejtett, elhibázott, elfajult, ámokfutásba kezdett vagy hasonlók, hanem az emberben magában, a meg nem értésében.

Végül mindegy, hogy igazodunk-e agyunk kódjaihoz, vagy sem a meg nem értés, a szándékosság miatt, a kód agy agyunkban akkor is ott van! Ez a kód határozza meg konfliktusainkat és az ún. megbetegedéseinket, melyekről a világ eddig mereven és határozottan állította, hogy azoknak nincs értelmük, azok ott garázdálkozó, megvadult sejtek és a testünk nem képes az elszabadult sejtek megfékezésére. Mindebből semmi nem igaz!

A Germán Új Medicina® (Germán Gyógytudomány®) egy tisztán empirikusan felfedezett, abszolút logikus, egyetlen hipotézis nélküli, már szinte mindent felülmúló valószínűséggel bizonyítható rendszer. 1998. szeptember 11-én a Trnava Egyetem ezt hivatalosan igazolta.

A Germán Új Medicinában® (Germán Gyógytudományban®) ezért a jó- és rosszindulat kifejezések egyáltalán nem léteznek, és ún. „metasztázisok” sem, hanem van helyettük másod- és harmadkarcinóma. 

„Agydaganatok” sem léteznek, hanem csak egy-egy megoldott konfliktust követő, céltábla konfigurációban megjelenő Hameri Gócok, vagy agyi ödémás Hameri Gócok, vagy gliasejtek felszaporodásával körülvett Hameri Gócok.

Továbbá nem léteznek „fertőző betegségek” többé, hanem már csak a konfliktus-aktív fázis gyógyulási fázisáról beszélünk az egyes hozzátartozó rák vagy rákkal egyenértékű megbetegedés megfelelő agyi lokalizációjával és szervi megjelenésével – esetleg mikróbák segítségével.

Ehelyett létezik most a DHS, mellyel az ilyen Biológiai Különprogramok elindulnak, van KM (konfliktusmegoldás), mellyel a gyógyulási fázis indul el és van epileptikus és epileptoid krízis a gyógyulási fázis közepén. Mindezek messzemenőkig leellenőrizhetők és előre kiszámíthatók – a DHS kivételével természetesen, mely „mint derült égből a villámcsapás” ér minket.